Fülszöveg:
A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni...
A csillagainkban a hiba - John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.
Vélemény:
Minthogy ebbe a könyvbe botlottam, csupán véletlenül történt. Sokan olvasták, és mondom, ha már ilyen népszerű, akkor egye-fene.
Szerintem Hazel, míg nem ismerte meg Agustust, addig csupa depresszió volt az élete, és folyton a halálát emlegette. Mondjuk, részben megértem, mert rákkal együtt élni nem a legfelemelőbb érzés. Csak így élni, nem normális.
Aztán jött a mindent, vagy semmit eldöntő 'meccs'. Mind a szerelemben, mind pedig a küzdelemben. Valóságosnak ítélem meg a történetet, de voltak kis félre lépései is. Pl.: Hazel kerek-perec kimondja Gus szüleinek, Ő nem eszik húst. De aztán csak meg gondolja magát, és lop egy kis fasírtot a tányérból. [úgy a kilencvenedik oldanál]
Kedvenc karakterem egyértelműen Agustus volt. És tudjátok mire jöttem rá? Az író direkt kedvelteti meg velünk Gust, hogy majd a végen sírnunk kelljen, és a jobb főszereplőt veszítsük el. Ezért tűnik olyan nagy drámának a könyv, már ha lányok olvassák. Bár ki tudja, fiúk?:)
Az idézetek (híres regényekből, vagy emberektől) feldobták a könyv hangulatát, mert mikor olvastam, jó érzés volt "nemarákkalfoglalkozni".
Ilyenek voltak, pl.:
A Holland Tulipánember az óceán felé fordult:
- Összekötő, visszatérő, betegítő, rejtegető, leleplező! Nézd, ahogy apad, ahogy árad, és visz magával mindent!
- Mi az? - kérdeztem.
- Víz - felelte. - Na meg az idő.
Néha elolvasunk egy könyvet, és az eltölt ezzel a különös, biblikus rajongással, és szent meggyőződésünk lesz, hogy az összetört világot nem lehet újra összerakni addig, amíg minden élő ember el nem olvasta azt a könyvet. Azután vannak olyan könyvek..., amelyekről nem lehet beszélni másoknak, olyan különlegesek, ritkák és a tieid, hogy az érzelmeidet reklámozni árulásnak tűnik.
El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok a mi kis végtelenségünkért. A világért se cserélném el. Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte.
Jó volt, de nem eléggé, nem sírtam rajta, de kicsit meghatott. És most jöhettek azzal, hogy nem érzem át a szereplők világát, de ez nem így van!
Végezetül azért hálát adok a föntieknek, hogy én nem ilyen sorsba születtem. Következőleg a film jön, amit remélhetőleg hamar meg tudok nézni. Bár a könyvhöz nem hasonlítható majd, vagy ki tudja, nekem azért a könyv az örök!
