Kendare Balke - A rémálmok lánya

Fülszöveg:

Hónapok teltek el, amióta a vérbe öltözött lány, Anna Korlova becsapta maga mögött a Pokol kapuját, de Cas Lowood, a híres kísértetvadász nem tudja kiheverni elvesztését. Hiába mondják a barátai, hogy Anna miatta szállt alá, ő csak élőhalottként tengődik. A fiú tudja, hogy sosem talál rá a szerelemre egy élő lány oldalán, senki sem hasonlítható az ő halott Annájához. És csak őt látja mindenütt, vele alszik el és vele riad fel rémálmaiból. De valami nagyon nincs rendjén… Ezek nem képzelgések. Valahányszor megjelenik, látszik Annán, hogy a legválogatottabb kínzásokat kell kiállnia. Persze meg kell bűnhődnie tetteiért, de Cas úgy érzi, most rajta a sor, hogy viszonozza a lánynak, amit érte tett…

Véleményem:

Ez egy...hogy is mondjam...fogalmazzunk inkább szebben. Csalódtam ebben a könyvben. Már nem tudta visszaadni az első rész "szépségeit", és ezt borzasztónak találtam! De végül is, mindig azt mondják, az első a legjobb, ami utána van csak mese.

  Amik nem tetszettek benne: Rengeteg ellentét, szembeállítás. pl.: sötét van, alig lát el az orráig, de azért harcolni tud, és látja is (??) // nyáron majd lefagy az út, és kabátban üldögélnek (MIÉRT?!) ...stb.

  A cselekmény túl kiszámítható volt, és erőltetett jeleneteket figyelhettem meg. Főleg a végén, ami aztán már kiakasztott! Az utolsó lélegzetig harcolni, majdnem meghalni, de végül túlélni. Blablabla...
 Az is kicsit ingerelt, hogy azért mentek a káromkodások, de a fejezetet így kell elkezdeni:("Gyönyörű rózsák illatoztak, és lágy szellő lobogott a part mentén...") - Ez csak példa, de ez egy tizenévesnek készült könyv, nem világirodalom! Ez már azért túlzás!

  A szereplők... nem vagyok tőlük elragadtatva. Semmi újat nem hoztak, de a régi szerepüket sem veszítették el. Mondjuk Jestine eléggé idegesítő figura volt Carmellel együtt. Thomas a favourite! A legszimpibb, és mindenki más meg...

Ami tetszett...nos...olyan nem is volt. Ja de! Az, hogy elolvastam és kiváltotta belőlem a következő érzelmeket: megkönnyebbülés, harag, borús hangulat utána...

Az már szent, hogy én ezt el nem olvasom még egyszer. Sőt, aki teheti ne nagyon kezdjen bele, mert nem szívesen ajánlom. Csalódni fog benne, és az ugyebár rossz érzés az első részt illetően. 1/5 pontot kap.

Kendare Blake - Vérbe öltözött Anna

Fülszöveg:

A 17 éves Cas Lowood szokatlan hivatást választ: halottakat öl. 

Így tett az apja is, míg el nem pusztította egy kegyetlen kísértet. Cas apja rejtélyes fegyverével, az athaméval együtt a rendkívüli képességet is örökölte, ezért mozgalmas életmódra rendezkedik be boszorkánykodással foglalkozó mamájával és Tybalt, a szellemek jelenlétét megérző macska társaságában. A fiú a helyi mendemondákat és a titokzatos események hírét követve nyomoz az élőkre veszedelmes, vérszomjas és bosszúálló holtak után, hogy ártalmatlanná tegye őket. 

Így érkeznek meg egy ontariói kisvárosba, Thunder Baybe, ahol a vérbe öltözött Anna szedi áldozatait. Cas azt hiszi, szokványos esettel áll szemben. Csakhogy a több évtizeddel ezelőtt meggyilkolt, hófehér, vérrel pettyezett csipkeruhában kísértő, örökké 16 éves Anna senkinek sem kegyelmez, aki átlépi egykori otthona, a régi, elhagyott és elátkozott ház küszöbét…

Véleményem:

   Miután elolvastam Orwell könyvét,  valahogy kedvet kaptam valami "könnyebb" elmajszolásához, és ezt a könyvet találtam meg az egyik könyves mappámban. Örültem, hogy le volt töltve, még ha legálisan is, mert érdekelt a történet. Az elejét azért kétszer olvastam újra, valahogy nem jött be, aztán végül belerázódtam az események kibontakozásába. Könnyedén felvettem a ritmust a szereplőkkel, így nem volt gond egyáltalán. 

   De, hogy miért is olvastam el, úgy igazából? Mert szeretem az olyan történeteke, amik kicsit misztikusak és lekötik a figyelmem. A szellemekkel éppen így vagyok, szeretem őket olvasni és az emberek szemszögéből megközelíteni, hogy ők hogyan képzelik el őket. 

   Ami megragadott, az a fő dolog, ami a vége felé van. Mi is történt Annával, mert nagyon izgatta a fantáziámat. Ki és miért ölte meg. És mikor ténylegesen megtudtam, azt hittem felszúrkálom azt az embert! Teljes mértékben felháborodottságot váltott ki belőlem, a legvégén a búcsú csóknál pedig elégedettséget. Annyira aranyosak voltak együtt, hogy nem tudtam leragadni a "miért"-nél. 

  A szereplők nekem nagyon szimpatikusak voltak, még Mike is, aki azért elég gyorsan távozott a repertoárról. Annával közös szimpátia alakult ki bennem, Cas-t pedig nagyon megkedveltem. A többiek is hozzájárultak azért, hogy színvonalas előadást nyújtsanak , mint "mellékszereplők." 

   Szerintem fantasztikus élményben volt részem, és gondoltam, hogy a végén, Kendare el fogja sütni a "volt szerelem, nincs szerelem" fő mondatát, és befejezetlenül hagyja a könyvet, amiben kicsit csalódtam, de szerencsére meg van a második rész, így hamarosan arról is hozok egy rövid beszámolót. Az értékelésem pedig...4,5/5 pont!

George Orwell - 1984

Fülszöveg:

1988-ban kommentálva az 1984-et, a valóságos és jelképes évszám között tűnődően botorkálva szükségszerű a kérdés: a történelmi rémképet illetően érvényes-e, érvényes maradt-e Orwell regénye? Nem és igen. Igen és nem. Nem, ha megkönnyebbülten nyugtázhatjuk, hogy az a totalitárius diktatúra, amely az 1984-ben megjelenik, a regény megírása óta nem valósult meg a valóságos történelemben, és a kommentár fogalmazása közben nincs jele – kopogjuk le, persze – , hogy a közeljövőben bármelyik nagyhatalom megvalósítani kívánná. Igen, ha a tegnapi történelem némely államalakzatára gondolunk. Nem a náci Németországra, nem a sztálini Szovjetunióra, hanem időben közelebbi képződményekre: Enver Hodzsa Albániájára, Pol Pot Kambodzsájára. Hogy jelen idejű államképződményeket a diplomáciai illem okából ne említsünk. Röviden elmerengve ennyit mondhatunk ma az 1984 történetfilozófiai érvényességéről. És a regény? Ünnepelték és kiátkozták a hidegháború hosszú évei során. A sorompótól balra ezért, a sorompótól jobbra azért. Jelképpé és jelszóvá lett. Sorompó arra kell, hogy két oldalán ugyanazt a szöveget kétféleképpen lehessen érteni és értelmezni. Regény azonban nem arra való, hogy jelkép és jelszó legyen. Regény arra való, hogy olvassák, hogy szabadon olvasható legyen.

Véleményem:

Miért olvastam el? Ajánlották nekem, és amit úgy felvetnek, néha tényleg el is olvasom. Méghozzá anya ajánlotta, ezt a könyvet és az Állatfarmot is. Tulajdonképpen én már egész régen elkezdtem olvasni, csak úgy éreztem, nem értem még meg hozzá, így félbehagytam. Most így visszatekintve "öregebb fejjel" azt mondhatom, hogy Eric Blair, ismertebb nevén; George Orwell ezzel a könyvel tarolt. Mivel már két regényét olvastam, körülbelül vannak összehasonlítási szempontjaim.

Amit az Állatfarmban nem, azt az 1984-ben töviről hegyére kifejtette. Tévedésbe ne essünk, mert a két történet nem függ össze, csak történelmi szempontból. Viszont a lényege teljes mértékben ugyanaz. Az embereken gyakorolt nyomásról, az érzelmek visszaszorításáról, és a düh, harag kezeléséről. Ez a könyv annyi érzelmet váltott ki belőlem, kezdve a haraggal. Mérges voltam, dühös, zaklatott, mert ahogyan elterveztem magamban az eseményeket, hogy majd ez meg ez után így meg úgy jön, hát marhára nem úgy jött! Teljes mértékben átformálta az én gondolkodásmódomat is. 

 A szereplők nagyon jól vitték a történetet, főleg Winston. Hiszen az ő szeméből látjuk a sok borzalmat. Meglehetősen nyámnyilának, de aztán később kiderült egész bátornak tűnt a  helyzethez képest.
Julia egy kiéhezett nőnek mutatkozott a szememben, aztán az ő karaktere is formálódott. Teljesen átértékelődött a világnézetünk. Igen. Az enyém is és Juliáé is. Én is és ő is a könyv végére átmosott, és "tiszta elméjűek" lettünk. Ami nagy szó! 

 Tudom, hogy nem a külseje alapján kéne megítélnem a könyvet, de ez a fehér borító és rajta fekete számmal a dátum, valami borzalmas! Nem tellett több festékre, vagy kifogytunk az ötletekből? (Vagy csak rossz kiadványt fogtam a kezemben? NEM!) 

 A könyv, a leírások, a cselekmények fantasztikusak voltak! Nem találok és nem is tudnék bennünk hibát észlelni, ráadásul egy ilyen művet kritizálni nem igen lehet. Vajon honnan sejtette Orwell, hogy a jövőben ez a kemény diktatúra bekövetkezik? Méghozzá Magyarországtól nem is messze, Romániában?!
 Szó-mi szó, én valahogy ilyen elnyomásban, amit Orwell bemutatott, nem tudtam volna élni. Engem biztos kivégzett volna gyorsan a Gondolatrendőrség, vagy sírva futottam volna el egy másik országba, ami ugye lehetetlen volt. "Egy ember szívét nem, de gondolatát át tudod formázni." - ami igen nagy baj, mert az ember gondolkodás által váll egyénivé. 

J.L.Armentrout - Opál

Fülszöveg:

Senki sem érhet fel Daemon Blackhez. 

Amikor elszánta magát, hogy kimutatja az érzéseit irántam, komolyan beszélt. 

Soha többé nem kételkedem benne – és most, hogy túljutottunk a zökkenőkön, újra és újra fellobbannak köztünk a lángok. 

Csakhogy még ő sem védheti meg a családját, ha eltökélik, hogy kiszabadítják a szeretteiket. 

Mindazok után, amiken keresztülmentem, én sem vagyok többé ugyanaz, aki voltam. Még mindig változom, és fogalmam sincs, mi lesz a vége. Lépésről lépésre fedezzük fel az igazságot, és amikor szembekerülünk a hibrideket tesztelő és kínzó titkos kormányzati szervezettel, ráébredek, hogy a képességeim nem ismernek határokat. 

A halál a mindennapjaink részévé vált. Onnan kapunk segítséget, ahonnan a legkevésbé várnánk, és a barátainkról kiderülhet, hogy valójában a halálos ellenségeink – de nem fordulunk vissza. 

Akkor sem, ha az eredmény örökre darabokra töri az életünket. 

Egységben az erőnk – és ezt ők is tudják.

Véleményem:

Azt hiszem, sokat tanultam ebből a könyvből. Első az, hogy amikor tehetem, olvassak és posztoljak az élményekről. Pipa! Másrészt sok érzelem jött át. Például az izgalom, ami a végén úgy robbant, mint egy nagy tűzijáték, rengeteg fénycsóvát hagyva maga után.Vagy az érzelmeket. Semelyik könyv, amivel eddig találkoztam nem jelenítette meg az igazi kötődést a másik iránt, és végre nem az a nyálas, szerelmi részek voltak, amik egyes könyvekben, khm...Gyönyörű Sorscsapás triológa, hanem itt a nemi vágyakon kívül is volt egy fajta belső, és meleg szeretet, ami az én szívemet is megmelengette. 

 A borító most is csodás, és kifejezetten tetszik, hogy megjelenítik a szereplőket rajta.

A szereplő osztás. Változatlan. Változtatatlan. 

• Daemon-nek mindig is szexi hozzászólásai voltak a dolgokhoz. Imádtam, mikor egyfolytában máshogy ejtette ki Blake nevét, marakodtak Kate-el, vagy hogy Kate-et mindig cicának szólította, és innen jött az, hogy (az idézet nem teljesen pontos, de a lényege ugyanaz!); "Nagyon rossz vagy cica, ha nem nyugszol meg, kénytelen leszek venni neked egy gombolyagot, hogy azzal játssz." 
• Kate egy másik, nagyon másik személyiség Daemon mellett, és kifejezetten azt a jellemvonását emelném ki, ami engem is buzdított. A tenni akarás vágya. Az, hogy nem otthon akar ülni, míg más akár veszélybe is kerülhet. Mindig a barátait akarta védelmezni, ahogy Daemon is, és mindenki, de Kate-nél érződött leginkább ez az érzés. 
• Dee-t sajnáltam, hogy elvesztette Adam-et, és ezért teljes depresszióba esett, amiből is ilyenkor nehezen lábal ki az ember, de hogy Kate-et hibáztassa, mikor nem is ő ölte meg... Ilyenkor mindig kell a bűnbak, de szerencsére a vége felé ráeszmél, hogy azért tenni kéne valamit a barátságukért. 
• Blake. Egy rohadt strici. De komolyan! Nem bírtam a búráját, és mikor először elárulta a kis csapatot, már akkor mondtam magamban, hogy én nem bíznék meg még egyszer az ilyen alakokban, de nekik ugye nem volt lehetőségük, és persze, hogy belerohantak a szépen előkészített csapdában. Egy jó közmondást találtam rá: Egy háborúban ne bízz senkiben! Mert lehet, hogy épp a barátod döf késet az oldaladba. ~ És, hogy mennyire igaz! Kívülről tisztára szépfiú, belül pedig egy rohadék. De kellenek gonoszok is egy könyvben...nem?
• Dawson a cuki fiú! Teljesen együtt érzetem vele, annyira aranyos volt, bármilyen szomorú is volt közben. És teljes mértékben hűséges, amit nem lehet elmondani bármilyen férfiről. 
• A testvér jó fej volt, Andrew és Ash. Nagyot alakítottak ők is. Remélem a következő részben is szerepleni fognak. 

Tartalmilag is megfogott a könyv, és nem kellett arra várni, hogy történjen már valami. Minden sorban következett, és minden összekuszálva. Elrendezve és még is adrenalin löketet adva. 

Összességében:

Jennifer stílusa, az ahogyan ír, lehengerlő. Kedvenc íróim közé fogom sorolni őt, mihelyst megkaparítom a december 2-án megjelenő Origin-t, és jó vége lesz. Mert nem lehet rossz vége...

5/5 pontot kap, imádtam minden sorát és nem is bírtam letenni, csak éjfélkor, 373 oldal elolvasása után, és másnap első dolgom volt, hogy befejezzem. Szóval,  VÁRLAK ORIGIN. DE NAGYON!

Jamie McGuire - Gyönyörű Esküvő

Fülszöveg:

TUDJÁTOK, HOGY ABBY ABERNATHY VÁRATLANUL MRS. MADDOX LETT. DE MI HÚZÓDIK MEG A NAGY ESEMÉNY HÁTTERÉBEN? 

Miért kérte meg Abby Travis kezét? Milyen titkokat osztott meg egymással Abby és Travis a szertartás előtt? Hol töltötték a nászéjszakájukat? Ki tudott még az eseményről… és miért nem árulta el senkinek? Abby és Travis szökése körül mindent a legnagyobb titok övezett… egészen mostanáig. A Gyönyörű sorscsapás és a Veszedelmes sorscsapás rajongói minden kérdésükre választ kapnak az esküvő (és a nászéjszaka!) viharos történetében, és mint a nagyszerű történetek esetében, erre is érdemes volt várni!

Véleményem:

Csinos kiegészítése az első két kötetnek, s mivel ez a könyv nem volt olyan hosszú, én sem tervezem hosszan leírni a véleményem, csupán 150 oldal miatt. 

Különösebben nagy hatást nem gyakorolt rám, viszont az a rész, mikor Travis odaadta Abby-nek az anya levelét, nagyon megható volt, de ha nem mondták el vagy százszor, hogy; "Bárcsak ismertem volna anyádat..." "Anyukád jó teremtés volt..." - akkor egyszer sem. 

Úgy gondolom, mivel egy pár óra alatt el lehetett olvasni, és mivel nem egy külön kategóriához tartozik, mondhatom, hogy egy befejezése ennek a történetnek. 

És, ha már így a végéről beszélünk az egészre 3,5/4 pontot adnék. Nem magyarázkodok.:') Jó volt a könyv, de nem is. Tetszett is, meg nem is. 

Jamie McGuire - Veszedelmes Sorscsapás

Fülszöveg:

Végre itt van a New York Times sikerlistás Gyönyörű sorscsapás nagy izgalommal várt folytatása! Lehet-e túlságosan szeretni? Travis Maddox két dolgot őrzött meg az anyja halálos ágyán mondott szavaiból: Nagyon szeress! És még keményebben küzdj! A Veszedelmes sorscsapásban Travis életét könnyűvérű lányok, illegális fogadások és az erőszak teszik ki. De éppen akkor, amikor legyőzhetetlennek érzi magát, Abby Abernathy térdre kényszeríti. Minden éremnek két oldala van: a Gyönyörű sorscsapásban Abby mondta el, hogy látja a szerelmüket. Most elérkezett az idő, hogy Travis szemén át lássuk kettejük kapcsolatát, és újabb részletekre is fény derüljön.

Véleményem:

Nagyon örültem, mikor megkaptam a második részt, mert kíváncsi voltam, milyen lehetett Travis szemszögéből megtudni a dolgokat. Aztán egy kicsit csalódtam is.

 A borítót nem említettem meg az első könyvnél, de ha már egyszer Galambnak szólítja, akkor miért egy pápaszemes lepke van mindegyik  borítón? Miért nem egy szép, fehér galamb?

 Nem szoktam egy könyvet kétszer elolvasni, de ebben a helyzetben azt éreztem, és mert ez is történt. A feléig eljutva félretettem, mert már eléggé untatott. Nem mutatott semmi újat, és a szereplők is kezdtek negatív hatással lenni rám. Viszont! Úgy éreztem, hogy Shepley és Travis testvérei voltak a legnormálisabbak a könyvben. Mindig azt vártam, hogy mikor jön az ő részük, mikor szólnak be egymásnak. Mintha tényleg egy kis családban lettem volna, aztán jött a két kis "rinyaberci" szerelmes, és mikor nem úgy alakultak a dolgok, hisztiztek, és kerülték a másikat érthetetlen okokból. Erősen próbálkoztam, hogy megértsem az érzelmi világukat, de valahogy nem ment, és mikor egy könyvben nem érezzük át a szereplők világát, akkor tulajdonképp értelmetlen is olvasni, kivéve ha a könyv egy nyáltól csöpögő, romantikus kis mézesmadzag. Mert ez a könyv az! Tele van szerelmes részekkel, ami nem rossz, mert egy ilyen könyvbe jó is ha van, mert hát némely embert ez foglalkoztat, de ez az "éhség", komolyan... 

 A végén írónőnk próbálja feldobni az eddig üres hangulatot egy jó kis tűzvésszel. Nem rossz, de lehetett volna jobb is. Mentsük, mi menthető! Kerek véleményem, hogy Travis szemszögéből csak a hiszti és a birtoklásvágy, önimádat jött le. Bár, nem hinném, hogy a drága írónk így vázolta le, de had maradjon meg ez így nekem. Abbyt meg már le sem írnám. 

 Ami még zavart, hogy tizenévesekről van szó. Akkor miért használnak olyan szavakat a káromkodás mellett, hogy;"Hova mégy? - Elmégy?" Ez kicsit furcsa volt számomra, és gyorsan át is alakítottam magamban köznapi nyelvvé. 

  Bár nem volt olyan rossz, mint hittem volna, a pozitív, hogy ők legalább egymásra találtak, és a vége azért teljes volt, és aranyos, ezért 5/3 pontot adok rá. 

Nem tudom, elolvasom-e a kiegészítését, de ha egyszer a kezembe akad, akkor mindenképp írok arról is.  

Jamie McGuire - Gyönyörű Sorscsapás

Fülszöveg:

Az új Abby tökéletes. Nem iszik, kerüli a káromkodást, a pólói kifogástalan rendben sorakoznak a szekrényében – azt hiszi, elegendő távolság választja el a múltjában rejlő sötétségtől. De amikor megérkezik a legjobb barátjával, Americával a főiskolára, az új élet felé vezető útja gyorsan megváltozik. 

Travis izmos testét tetoválások borítják, tipikus laza srác, azt testesíti meg, amire Abbynek szüksége van – és amit szeretne elkerülni. Abby távolságtartása felkelti a kíváncsiságát, és cselhez folyamodik egy egyszerű fogadás segítségével: ha ő veszít, önmegtartóztató marad egy hónapig, ha Abby marad alul a játszmában, Travisnél fog lakni ugyanennyi ideig. Travis nem is sejti, hogy a párjával hozta össze a sors, akármelyikük is nyer. 

Szerelem és játék keveredik a népszerű írónő, Jamie McGuire regényében, amely a fiatal olvasók körében nagy népszerűségre számíthat. Ne hagyd ki, játszd meg te is a tétjeidet! Szerinted Abby nyer vagy Travis? Vagy ebben a játékban nincsenek vesztesek?

Vélemény:
Szerintem ez a könyv jól eltalálta azoknak a szívét akik hiszik, hogy lehet ilyen a világba, és mert miért ne lenne, illetve azokhoz is eljuthatott, akik nagy szerelem felhőben úsznak, és hogy ez az érzés számukra nem adatott meg. 

 Mindenki átesett már a nagy Őn, vagyis a plátói szerelmen. Ahogy édesen mosolyognak egymásra, együtt isznak és esznek, és hogy egy halom ajándékkal árasztja el a fiú a lányt. Aki ilyen habos édességre vágyik, annak ez nem ideális könyv. Az írónőről most hallok először, de egészen tehetséges, és korához képest jól tud fogalmazni. (Ez nem sértés volt Jamie!) Ezt a könyvet mintha teljesen a valóságból merítette volna, kisebb "lila köd-ben", és szerintem eszméletlen a szereplők kidolgozása.  Megkedveltem Shepley-t, pedig nem ő a főszereplő. Travis személyisége lenyűgözően változott, ahogy bejött az életébe Abby. Abby pedig...nos...hisztérikus kirohanású, agyatlan nőszemély. Én nem értem, miért nem szertetettetik meg velünk a női főszereplőket? Miért kell mindegyiknek hisztiznie, vagy mindjárt halni készülve gyötrődnie? Sokkal egyszerűbben lehet visszautasítani a másikat, nem úgy, ahogy te tetted, drága Abby! 

 Ajánlás következne, ugye? Hát...azt elmondhatom, hogy elég romantikus, de még nem olyan Szürke ötven árnyalatos, akció és esemény dús, és szerintem megéri elolvasni. A leírások is nagyon kidolgozottak, érthetőek. (helyenként túlságosan is...khm...)
Értékeljünk! Én 5/4 pontot adok, hiszen minden könyvben van hiba! Csak azt az olvasó nem veszi észre. Helyenként túl nyálas, máshol pedig túl hisztizős volt, de a legjobb, amikor megnevettetett ez az egész szitu. Szóval örültem a szerencsének, Galamb! ~Ez olyan édes megszólítás! Nem?:)

A sorozat további értékeléseit is elolvashatod, hiszen tervezem a befejezését. A második kötet már meg is van. Egyébként elsőre azt hittem, hogy ez csak egy könyv, aztán kiderült, hogy van még három része. De nem baj! Annál jobb!;)

George Orwell - Állatfarm

Fülszöveg:

Orwell 1943/44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr . Jones Major-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta Állatfarm-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul…

 

Vélemény:

Csupán a megdöbbentő igazság, semmi több! Aki már tanult a második világháborúról, és annak a "fejeseiről", az megérti, mi van leírva a könyvben. 

 Egy kicsit szörnyülködtem is rajta, de Orwell úgy írta le, ahogy az valójában megtörtént. Nem szépített, csak az embereket úgymond állatokra cserélte le, de a történetet nem hamisította meg. Csupá pár száz lap igazság.

Peter és Mary Harrison - Élet a születés előtt

Fülszöveg:

Az angol szerzőpáros, Peter és Mary Harrison szokatlan, nehezen értelmezhető vagy prófétikus álmokat, jelenéseket, kísértetsárásokat, „csodákat”, hit általi gyógyulásokat, „megérzéseket”, egybeeséseket, sorsszerű találkozásokat gyűjt immár évek óta, módszeresen. Több mint háromezer esettörténetből válogatták ki a Misztikus erők című könyv anyagát. A hol szomorú, hol mulatságos, hol hajmeresztő, hol mély értelmű történetek mindegyike azt látszik bizonyítani, hogy képesek vagyunk testünk zárkájából 

kiszabadulni. 

A testen túli tapasztalatban a hétköznapi emberek hétköznapi szituációkban kilépnek a saját testükből, és érző/gondolkodó énjük szabadon lebegve közlekedik a testüket körülvevő térben, a testüktől függetlenedve. Olyankor jótékony hatalmakkal – elhalt rokonokkal, néha csupán simogató-terelgető kezekkel – kerülnek kapcsolatba, máskor a múltba vagy a jövőbe nyernek bepillantást a lehető legváratlanabbul. 

Rövid időre átkerülnek egy nagyon személyes, fénylő, színes, meleg, jóindulatú, gazdagon bedíszletezett másvilágba. 

Néhány halálközeli élménytől eltekintve a legtöbb beszámoló „normális” körülményekről szól: a testelhagyások 

spontán módon jönnek létre. Nincs szó tehát mesterségesen előidézett állapotokról. Számos kutató szerint a halálközeli élmények kialakulásában a haldokláskor kiválasztódó endorfin hormonnak van döntő szerepe: ez a hormon a központi idegrendszerre hat, csökkenti a fájdalomérzést, és a morfiumhoz hasonlóan hallucinációkat kelt. 

A testen túli tapasztalatok, élmények részesei – minden rendű, rangú, korú, fajtájú, foglalkozású férfiak, nők és gyerekek – egybehangzóan állítják, hogy nem hallucináltak, hanem valóságot tapasztaltak meg: lelkekkel találkoztak, megérintette őket az, amit így nevezhetünk: isteni. 

A szerzőpáros népszerűsítő céllal dokumentumgyűjteményt állított össze. A Misztikus erők nem szenzációs, hanem tényközlő mű: közli, hogy mindaz, amit csodává tabusítottak – tény. Ezek a művek segíthetnek élni, segíthetik a lélek nevelését és kimunkálását.

Vélemény:

Engem mindig is érdekeltek a misztikus és a természetfeletti erők. Ezt most nem arra értem, hogy szeretem a vámpírokat vagy egyéb természetfeletti, kitalált lényeket. Hanem amin így tényleg gondolkodik az ember, és nem csak a világba beszélnek vele.

 Ez a könyv egészen megdöbbentő történeteket mesél el, és a vicc az, hogy mindezt csak 2-3 éves gyerek szájából. Hogy mik történtek vele, amikor még itt meg ott, meg még korábban élt. Az nekem még mondjuk feltűnt, hogy a szülők ennyire nem akartak hinni a gyereküknek. Ha egyszer váltig állítja, akkor miért nem jár utána, hogy tényleg igazat mond e a gyerek, vagy csak félre beszél? Ha tényleg nem mondtak neki otthon második világháborús történeteket, és jól letud rajzolni egy boszorkányt megfelelő felszereléssel, miért nem hisznek nekik? Érdekes.

 A könyv rengeteg élményt mesél, a halál előttről és ami utána következik. Mindenkinek merem ajánlani, hiszen ezek nem babonák. Ne hogy azt higgyétek! És még ha valaki nem is hisz ezekben, akkor is jó bele-bele lapozgatni. Már csak a furcsa történetek miatt is, ami engem megfogott. 

John Green- Csillagainkban a hiba

Fülszöveg:

A rákellenes csodagyógyszer összezsugorítja a tumort, és biztosít még néhány évet Hazelnek, ám ő így is folyamatosan a végső stádiumban van, és a diagnózisában már megírták az élete utolsó fejezetét. De amikor a támaszcsoportban megjelenő, isteni Augustus Waters képében bekövetkezik a nem várt fordulat, Hazel történetét is át kell írni...

A csillagainkban a hiba - John Green eddigi legambiciózusabb és legfájdalmasabb, mélyenszántó, vakmerő, pimasz és kíméletlen műve, lélegzetelállító felfedezőút az élet és a szerelem kacagtató, vérpezsdítő és tragikus birodalmában.

Vélemény:

Minthogy ebbe a könyvbe botlottam, csupán véletlenül történt. Sokan olvasták, és mondom, ha már ilyen népszerű, akkor egye-fene.

  Szerintem Hazel, míg nem ismerte meg Agustust, addig csupa depresszió volt az élete, és folyton a halálát emlegette. Mondjuk, részben megértem, mert rákkal együtt élni nem a legfelemelőbb érzés. Csak így élni, nem normális.

 Aztán jött a mindent, vagy semmit eldöntő 'meccs'. Mind a szerelemben, mind pedig a küzdelemben. Valóságosnak ítélem meg a történetet, de voltak kis félre lépései is. Pl.: Hazel kerek-perec kimondja Gus szüleinek, Ő nem eszik húst. De aztán csak meg gondolja magát, és lop egy kis fasírtot a tányérból. [úgy a kilencvenedik oldanál] 

 Kedvenc karakterem egyértelműen Agustus volt. És tudjátok mire jöttem rá? Az író direkt kedvelteti meg velünk Gust, hogy majd a végen sírnunk kelljen, és a jobb főszereplőt veszítsük el. Ezért tűnik olyan nagy drámának a könyv, már ha lányok olvassák. Bár ki tudja, fiúk?:)

 Az idézetek (híres regényekből, vagy emberektől) feldobták a könyv hangulatát, mert mikor olvastam, jó érzés volt "nemarákkalfoglalkozni". 

Ilyenek voltak, pl.:

A Holland Tulipánember az óceán felé fordult:
- Összekötő, visszatérő, betegítő, rejtegető, leleplező! Nézd, ahogy apad, ahogy árad, és visz magával mindent!
- Mi az? - kérdeztem.
- Víz - felelte. - Na meg az idő.

Néha elolvasunk egy könyvet, és az eltölt ezzel a különös, biblikus rajongással, és szent meggyőződésünk lesz, hogy az összetört világot nem lehet újra összerakni addig, amíg minden élő ember el nem olvasta azt a könyvet. Azután vannak olyan könyvek..., amelyekről nem lehet beszélni másoknak, olyan különlegesek, ritkák és a tieid, hogy az érzelmeidet reklámozni árulásnak tűnik.

El sem tudom mondani, milyen hálás vagyok a mi kis végtelenségünkért. A világért se cserélném el. Az örökkévalóságot adtad nekem a megszámozott napokban, és én hálás vagyok érte.

Jó volt, de nem eléggé, nem sírtam rajta, de kicsit meghatott. És most jöhettek azzal, hogy nem érzem át a szereplők világát, de ez nem így van!

Végezetül azért hálát adok a föntieknek, hogy én nem ilyen sorsba születtem. Következőleg a film jön, amit remélhetőleg hamar meg tudok nézni. Bár a könyvhöz nem hasonlítható majd, vagy ki tudja, nekem azért a könyv az örök!

J. L. Armentrout - Ónix

Fülszöveg:

Daemon Blackkel összekapcsolódni szívás…

Ráadásul nemrég eltökélte, hogy bebizonyítja: amit irántam érez, az nem csupán bizarr kapcsolódásunk mellékhatása, hanem valódi érzelem. Nem tudom, mit gondoljak efelől, de tény, hogy mostanában már korántsem olyan bunkó velem, mint korábban.

De nem ez a legnagyobb problémánk.

A Védelmi Minisztérium emberei körülöttünk szaglásznak. Ha rájönnek, mire képes Daemon, és főleg, hogy mi ketten összekapcsolódtunk, akkor nekünk annyi. Az iskolában felbukkanó új srác sem hiányzott. Ő is tele van titkokkal. Tudja, mi okozza a körülöttem zajló sok furcsaságot, és segítene is rajtam… de ennek súlyos ára van.

És aztán az események még vadabb fordulatot vesznek.

Láttam valakit, akit halottnak hittem. Szóljak vagy hallgassak? 

Mi történt Dawsonnal? Ki árulta el? 

És mit akarnak Daemonéktól – na meg tőlem – a védelmiek?

Az már biztos: Daemon Blackkel összekapcsolódni nem egy életbiztosítás.

Senki nem az, akinek látszik. És nem mindenki éli túl a hazugságokat…

Vélemény:

Most azt csinálom, mint Katy. Leírom a véleményem egy könyv után. 

Tulajdonképp nem tudom, hogy érezzek. Egyszerre volt felkavaró, jó, de még is olyan....más! Daemon még mindig cuki, bárhogyan is vesszük. Katy próbál eltérni a megszokott, könyvbéli női szereplőktől, akik minden áron maguk akarják megoldani a problémákat. Aztán bejön egy új szereplő is. Ahw... ez kicsit idegesített! 

 Alig vártam, hogy végre olvassam ezt a könyvet, mert az első része jó benyomást keltett. Élményekkel gazdagodtam, de a szókincsem nem nagyon fejlődött. (Értsd.:folytonos káromkodások) Nem zavartak, végül is ez csak egy ifjúsági olvasmány, pont az én korosztályom részére. Viszont hiányzott belőle, ebből az egészből valami. A túlfűtött romantika persze benne volt, mert hát miért is ne?
"- Daemon... - [egy szomorú pillanatban] megcsókolt!"- Katy szemszög. Komolyan, néha én is megkérdőjelezem az író épelméjűségét!! SPOILER!! Például, amikor Katy majdnem megölte (és meg is ölte, de nem Dee -t) Dee-t, és Daemon erről tudomást szerzett, miért nem volt rá kiakadva?! Az oké, hogy szereti, de azért Dee a testvére, és Adam is már annak számított "volna". SPOILER VÉGE!!

 Elkövettem a hibát, hogy a végére lapoztam, és rájöttem a közepe felé, ki is volt az, aki szétválasztotta Dawsont és Bath -et. De érdekes volt, ahogy ezt levezette az író. És jól írta a fülszövegben is. ,,Senki sem az, akinek látszik." Ha valakit kedvesnek hiszel, elárul. Ez így van rendjén a könyvekben is. 

  Olyan, mintha egy rossz, elcsépelt, és szerelemmel túlfűtött novellát olvastam volna. Amiben, nem számít, mennyi a gonosz, legyőzik, és végül a szerelmesek együtt lehetnek. DE! A vége rohadt jóra sikerült, mert nagyon jó kis csavart rakott bele az író. Nincs se jó, illetve se rossz vége. Aminek hangulata szerintem passzol a könyvéhez. 

 Tehát, összességében, nem egy nagy hűhó az egész. Én szeretem, jó sorozat, de meg kell adni a módját, hogy elolvassuk. A könyvnek 4/5 pontot adok, de remélem a következő két rész is vissza hozza a hangulatot, amit eddig átélhettünk. 

Suzanne Collins - Az Éhezők viadala

Leírás:

Életben tudsz maradni egy olyan vadonban, ahol mindenki az életedre tör? Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel.

Suzanne Collins trilógiája az utóbbi évek legnagyobb nemzetközi könyvsikere, amely hónapokon át vezette az eladási listákat a világ számos országában. 2012 márciusában pedig a mozikba kerül Az Éhezők Viadala filmváltozata, Jennifer Lawrence-szel a főszerepben.

Vélemény:

Ma úgy voltam vele, hogy rászánom magam, és elolvasom. Körülbelül hét és fél órán át lapoztam a könyvet, minden lapjait, és azt kell, hogy mondjam, minden hülyeséget, ami az írónőtől származik...elenyész! Hogy miért? Mert rendkívül jól ábrázolta az emberi helyzeteket, a viadalt, és a szerelmet. Mármint, azt nem lehet csak úgy ábrázolni, de valahogy annyira aranyos volt a kapcsolat Peeta és Katniss között. De lehet, hogy inkább a szereplő személyisége nyűgözött le. Édes volt, és kész! Katniss-t egy elég temperamentumos lányként mutatják be, pedig valójába ő sem különbözik a többi szereplőtől. Cinna és Haymitch szerethető karakter, és remélem a következő könyvben több szerephez jutnak. 

  Egy nagy problémát nem értettem. De lehet, hogy nem is probléma, hanem inkább hiba. Vagy életérzés?! Hogy miért zárják őket egy nagy terepre, ahol egymást kell öldökölniük? Nem éreznek utána megbánást, vagy valamit? Mert ha például én megölném a vetélytársamat, az lehet, hogy részben jó lenne, és közelebb kerülnék a győzelemhez, de utána biztos nem tudnék mosolyogni, beszélni, de úgy még... beszélni sem. Vagy, hogy kinek az ötlete volt ez? Több gyereket berakni, és hagyják, hadd öljék meg egymást, nem számít, ha többé már nem mennek haza. Ez az egy kis bökkenő volt, viszont én a történetben nem láttam semmi kifogásolhatót. 

  Az író jól bemutatta a túlélés lehetséges eszközeit. (Lehet, hogy sok filmet nézett.) És nem volt nehéz elképzelni sem, miként érezhettek a szereplők egy adott pillanatban. A karakter és a táj leírása is nagyon jól passzolt a szövegkörnyezethez. 

  A kedvenc részem a vége felé volt, mikor Peeta és Katniss összehabarodtak. Ha a legvégén nem is, annyira édesek voltak! Jó párt alkottak! Vagy amikor próbálták egymást ápolni, mikor Peeta lázas volt. De amit hiányoltam a végéről, hogy nem írta le, milyen volt a találkozás a családjával és Gale-lel. Hogy oda bökött volna egy csípős beszólást, és Prim jól megölelgette volna. Vagy valami hasonló, kedves véghez számítottam. De ami mondjuk a második illetve harmadik részben volt öldöklős jelenetek teljesen elvitték ezt a hangulatot. Végtére is nem mindig lehet happy end, ugye?

  Bárkinek tudom ajánlani, aki szereti a kalandot, és nem csak tini regényekre vágyik. ;) Én erre a regényre 5/4,5 pontot adok, hisz azért még is valószerűtlen dolog játszódik le, ami az író fantáziájában ez még lehet gyönyörű, de a könyvben mássá válik. 

Becca Fitzpatrick - Finale ~ Végjáték

Fülszöveg:

Nora és Folt azt hitte, immár maguk mögött hagyták a bajokat. Hank nincs többé, a csúf vendettának véget vethetnek. Ám Hank - akaratlanul - után Nora válik a nefilek vezetőjévé, és be kell fejeznie, amit előde elkezdett. 

Vagyis el kell pusztítania a bukott angyalokat. El kell pusztítania Foltot. 

Nora ezt sosem tenné meg így hát tervet készítenek Folttal. Elhitetik a világgal, hogy szakítottak, és belülről alakítják át a rendszert. Nora meggyőzi a nefileket, hogy hibát követnek el, ha a bukott angyalok ellen szállnak hadba, Folt pedig megtud mindent a másik oldalról, amit csak képes. Megállítják a háborút, mielőtt egyáltalán elkezdődne. 

Azonban még a legalaposabban kidolgozott tervek is sokszor félresiklanak. Norát mindenestől igénybe veszi új szerepe, és az addig sosem tapasztalt hatalom vonzásába esik.

Vélemény:

  Mivel ez egy befejező kötet, örültem, hogy elolvastam. De nem csak ezért. Szerettem a történetet, mert magával ragadó volt, és most elengedtük. Nagyban nem változott a korábbi kötetektől, ugyan olyan sajátos hangulatot teremtett. Ami még mindig csípte a csőrömet, az a női főszereplő, Nora Gray. Annyira idegesítő némely jelenetben, és annyira értetlen, hogy komolyan, félbe hagytam miatta az olvasást. Foltot sem nagyon értettem, hogy tud mindig Nora-val lenni, és hogy tudja megvédeni. Persze, a szerelem elvakítja a látást. Ami viszont kis pozitívum, hogy Vee-ről is kiderülnek dolgok, és nem érezzük annyira mellékszereplőnek szegény lányt. Scott most is hozza a formáját, bár a végén sajnáltam. Pont a jó szereplőkkel történik ilyen, hát ez milyen má?! Dante-t legszívesebben felrúgtam volna, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment is el, szóval egy jó pont az írónak! Marcie nem érdekelt túlzottan, bár volt egy olyan rész, ahol "fontosabb" szerepet játszott, de az a cselekedete is kudarcba fulladt, tehát mondhatni, semleges szereplő volt. 

  A történet, az események egészen megközelíthetők voltak, bár volt, ahol néha valóságszertűlenül írta le, bár ebben a könyvben mi nem valóságszerű? Azért örültem, hogy a végén minden jóra fordul, és persze tudtam, hogy ez lesz, mert mégsem egy Shakespeare könyvet vettem a kezembe, hanem egy vörös pöttyös könyvet, ahol várható, hogy a jó nyer, a gonosz pedig veszít. De valahol ez fordítva van. . . 

  Azoknak ajánlanám, akik egy kis újdonságot, kevés humort és mély, bensőséges szerelemről akarnak olvasni. Mert ebből a könyvből aztán nem hiányzik! Értékeléseim alapján ez a könyv 4/5 pontot érdemel. Jó befejezés volt, és örültem hogy olvashattam. 

Ransom Riggs - Üresek városa

Fülszöveg: 

Tíz különleges gyerek és egy különleges madár menekül három evezős csónakon 1940. szeptember 4-én Cairnholm apró szigetéről a walesi szárazföld felé, amikor csatahajók bukkannak fel a láthatáron. Csakhogy a gyerekek nem háború elől, hanem a hétköznapi emberek által elképzelni sem tudott szörnyek, az üres rémek elől szeretnének biztonságot találni egy újabb (vagy régebbi) időhurokban, ahol ugyanazt a napot kell megélniük az idők végezetéig, de nem fenyegeti őket sem öregség, sem betegség, sem ellenség. Gondviselőjük, oltalmazójuk, az alakváltó Vándorsólyom kisasszony a szörnyek elől menekülve madáralakot öltött, szárnya megsérült, így se repülni, se újra emberi alakot ölteni nem képes. Ha sürgősen nem segít rajta egy hozzá hasonló, a különleges képességekkel megáldott/megvert gyerekeket oltalmazó madár-asszony, soha többé nem válhat emberré. Ifjú védencei mindent megtesznek érte, ám a háború sújtotta brit földön nemcsak német katonák, de vérszomjas lidércek és üres rémek is nyüzsögnek.

Vélemény:

Ugyan olyan jó könyv, mint az első része. Sok akció történik benne, és végre kezd kicsit pörögni az élet. 

A szereplők megmaradtak a saját világukban, érzelmileg és jellemileg. Most valahogy Jacob személyisége nem kötött le, maga a karakter sem, csak a végén. Millard volt az, aki jobban el tudta mondani, képzelni a helyzetet, de a a kis kaland vezetője Emma volt, természetesen. Jó, hogy történt benne "ideghúzás", amikor már nagyon akartad, hogy kiderüljön valami. Ez a végén fordult elő. SPOILER!!!! Mikor már Vándorsólyom kisasszony visszaváltozna, kiderül, hogy nem is ő az, hanem a testvére, Clued, vagy Clue?! Nem figyeltem annyira a nevét, mert teljesen kiakadtam, meglepődtem a végén a hülye csavar miatt. És, hogy a végén, Jacob ugye búcsúzkodik, de mind hiába. Elrabolják a többieket az üresek/lidércek, és Jacob rájön, hogy mi is IGAZÁBÓL a képessége. SPOILER VÉGE!! Az viszont tetszett, hogy több ilyen kis úti cél volt, hogy megtalálják Ökörszem kisasszonyt. Hogy eljussanak Cairnholm -ból Londonba, és stb...

 Tehát, akik könnyed kikapcsolódásra vágynak, azoknak inkább a Neveletlen Hercegnő naplóját javasolnám, mert ez egy teljesen magával ragadó és sajátos hangulatú történet, tehát meg kell lennie egy olyan állapotodnak, hogy elolvasd. 

Cat Patrick - Forgotten (Úgy is elfelejtem)

Fülszöveg:

Minden éjjel, miközben a tizenhat éves London Lane alszik, az aznapi események törlődnek az elméjéből. Reggelre csupán a jövőjére emlékszik. A lány megszokta már, hogy az előző este írt jegyzetei és egy bizalmas barátnő segítségével éli túl a napot. A dolgok azonban a fejük tetejére állnak, amikor az iskolában feltűnik egy új fiú. Luke Henry nem olyasvalaki, akit az ember csak úgy elfelejt, ugyanakkor – bárhogy is próbálja – London nem találja őt az előtte álló történések emlékképei között. Amit előre lát, az viszont egyre nyugtalanítóbb. Rájön, hogy ideje utánaeredni a múltnak, amit folyamatosan elfelejt még mielőtt elpusztítaná a jövőjét.

Vélemény:

Nagyon oda voltam ezért a könyvért, amit meg is kaptam születésnapomra. (ápr.30.) Nem kellett sok idő, és rászántam magam, hogy végre neki álljak olvasni. Kellemeset csalódtam. Szerintem az alap ötlet nagyon jó, én is gondolkodtam már egy ilyen "erejű" történet megírásában. Csak az nem mindegy, hogy HOGYAN írjuk le. Kedves írónőnk egyből neki vágott, ami egyrészt nekem jó, mert utálom a lassú kezdéseket, másrészt nem igazán tudtam átélni a helyzetet, mert túlságosan sietett, és mintha beledobott volna egy nagy medencébe, hogy ússzak, és én csak azért is úsztam! 

 Nem volt rossz a karakter osztás sem, viszont London barátnője, hát... nekem egyáltalán nem nyerte el a bizalmam. Nem is értem, hogy hogy a fenébe barátkozik ilyen erőszakos lánnyal. Luke karaktere aranyos volt, meg minden, de... semmi. London-ról meg ne is beszéljünk! Néha idegesítő volt, valamikor meg visszahúzódó. Tökre nem tudtam követni a gondolat menetét, de lehet hogy ő sem a sajátját....

 Azért tetszett, hogy most nem egy olyan tipikus vörös pöttyös könyvet olvasok, ami tele van mágiával, meg misztikus lényekkel. Valahogy viszont a családi viszony meg fogott. Ahogyan London próbálja kideríteni, mi is az a furcsa rémálom egy gyermek temetéséről. Ez nagyon tetszett, és itt azt hiszem ki is fújom a kedvenc jeleneteket. Nem volt több jó rész benne. Sok volt a Luke- kal töltött ideje. Csak a végén derült ki minden, mármint, akkor kezdett el nyomozni, a végén talál rá az apjára, meg a végén lesz happy end. Szerintem túlságosan sietett a könyvel, mert a vége felé már nem volt élvezhető. 

  De ezektől a tényektől függetlenül bátran ajánlom mindenkinek. Aranyos, kedves, néha kicsit furcsa jelenetű történet. Én 5/4 pontot adok neki. 

Ken Follett - A függöny lehull (Első regény)

Fülszöveg:

Ken Follett legújabb bestsellere is a szokott sikerrecept szerint készült. Ha egy gazdag vállalkozónak sikerül megvalósítania nagyravágyó tervét, akkor egy fényűző szállodát építene egy elhagyatott filmstúdió helyére. Ez a terv azonban többeknek nem tetszik… 
Kémek veszik körbe a vállalkozó házát, és egy titkos csővezetéken keresztül behatolnak az állítólagos filmstúdióba is. 

Saját vélemény:

   Ennek a könyvnek két része van, két regényből áll. Én most csak az elsőt tudtam hozni nektek, ez pedig a rablós rész. Az űrt járt ikreket még nem sikerült elolvasnom, de arra is sort fogok keríteni.
   Alapjáraton sokat hallattam Ken Follettről. Anya kifejezetten a rajongója, így több könyve szerepel a polcunkon. Most csak reggel leszedtem egyet, és olvasni kezdtem. Megértettem a nyelvjárását, vagyis, ahogy magyaráz. Mert általában, az ilyen írókat, akik "híresek", azoknak nem nagyon tudom megemészteni a könyveit. De ez most kivételt élvez, és szeretném elmondani róla a véleményem. 

  Szerintem, ez a kis regény beillene egy amerikai filmbe, hisz ha az ember látott már olyan filmet, ahol bankot raboltak, és ennek kellett utána járni, kik is állnak emögött, akkor ajánlom ezt a könyvet is. Tudni fogod, hogy előbb-utóbb el fogják őket kapni, és azért szurkolsz, meg minden, de nem nagyon jön át a sztori, úgy igazából. Én nem éreztem magamnak a történéseket. Jó-jó, lezajlott, oké, de...semmi. Nem volt kedvenc szereplőm se, hisz olyan gyorsan történtek az események, hogy nem tudtam átérezni a szereplők érzéseit, hogy például mit érzett Izzie, amikor elkapták meg ilyesmi. 

  Könnyed olvasmány, és ha valaki elolvassa, hát...egy könyvvel gyarapítja az elolvasott könyvek listáját, én csak ennyit mondok. 5/3 pontot érdemel!

Leiner Laura - Akkor szakítsunk

Fülszöveg:

Szilveszter. A kötelező jókedv napja. Amikor muszáj bulizni. 

Lia és Norbi karácsony előtt szakítottak ugyan, de Szánkó szilveszteri buliját nem akarják kihagyni. Eszti és Csabi, a tökéletes pár, velük együtt indulnak szórakozni. Miután Szánkó bulija a város másik végében lesz, Lia bátyja, Szilkó vállalja a sofőr szerepét. De szigorúan csak az odaútra vonatkozóan. Csak aztán minden másképp alakul… 

Az Akkor szakítsunk egy őrült és felejthetetlen szilveszter éjszaka története

Saját vélemény:

  Úgy általánosságban szeretem a Leiner Laurás könyveket. Egy hétvége alatt el tudom olvasni, és kellemes kikapcsolódást nyújt. Elmond pár tini bajt, amit orvosolni kell, de ezen kívül halad tovább a történet. Olvastatja magát. Viszont ez az Akkor szakítsunk könyv...hát...inkább volt vicces, mint hogy a vége felé, a szakítós résznél szomorú. Mert egyszerűen az író nő azt akarta, hogy ne komoran álljunk fel a helyünkről, hanem boldogan, vidáman, kipiroslott fejjel, hogy ezt tudjuk mondani: ,, Látjátok? Én megmondtam, hogy ez lesz a vége!" - manapság már a nézői benyomás hat az írókra. Hogy pl. vajon mi szerethet, vagy mit olvasna egy mai, tizenéves lány vagy akár fiú. És igen, itt jön Laura és a könyvei a képbe! Sokan azt mondják, csak rajta keresztül szerették meg az olvasást. Ez igazán jó dolog, de ezen kívül hogy álltok az olvasással? Hány ember olvas a mai világban úgy igazán, egy rendes könyvet? Az egy kezemen meg tudom számolni, hogy az osztálytársaim közül hányan olvasnak. Mindegy, ez most lényegtelen. Térjünk vissza a könyvre. . . 

  Klasszikus lánynyavajgós típus, viszont vannak benne elrejtett humorok, egy jó fej bátyó, akit mellesleg én is elfogadnék. Eleve úgy hívják, hogy Szilkó, vagyis Szilveszter! Micsoda találó név pont szilveszterkor, nem gondoljátok? *erőltetett nevetés* Ő a kedvenc szereplőm, ezt nem vitatom! Mindenhez úgy áll hozzá, ahogy kell, és nem úgy, mint drága főszereplőnk, Lia, vagyis Kornélia. (Olyan sokáig gondolkoztam utána a nevén, miután elhagytam azt az oldalt!...Nem tudtam, melyik névből ered a ,,Lia" és ez idegesített. >_<) A csaj...nem csodálom, hogy elpártolt tőle a barátja! Ezzel a lánnyal még én sem bírnék egy légtérbe maradni! A többi szereplő el enyésző volt, róluk nem véleményeznék annyit. Csabi karaktere nem mondott semmit, csak volt, és kész. Ugyan ez volt az állás Miklóssal. Csak egy mellékszereplő, semmi több. Era...hát...szemét dög? Anna kedvesnek tűnt, mutatkozott. Talán össze jönnek Szilkóval. (Én nektek szurkolok ám!) Jaj! A kis kedvencemet kihagytam! Ákost. Az a gyerek!...Az egész történetben azt olvassuk róla, hogy egy bulit keres, és ezt a történet végéig! De halál komoly! Az IQ -ja nem lehet több 10-nél, így bedőlt mindenféle hülye eligazításnak, és persze, hogy nem találta meg szeretett szórakozó helyét.

  A történetben tetszett a NAGY CSAVAR. Ahol tényleg minden már zűrzavarhoz hasonlított, és már nem igazán értetted Esztit, aki megcsalta Csabit. Vagy hogy az álompár Liát és Norbit csesztette, hogy nem is viselkednek szerelmes pár ként. És hogy a végén még is össze jönnek, kiderülnek a dolgok, hogy miért is történt a NAGY összeveszés... Persze ezt a poént már nem lövöm le, eleget halottatok! ;)

Értékelésem szerint, 5/4 pont, mert meglehetett volna még spékelni olyan jelenetekkel, amiktől a lányok csak ájuldoznak. (Értsd: pl.: csók, vagy tapizós jelenetek) De ne higgy tőle valami perverz állatnak, csak ez dobott volna még a hangulatán. Lányoknak ajánlom, de fiúk is olvashatják. Bár, az ilyen siránkozós részeket úgy is mindenki el fogja lapozni. ^^" 

Cassandra Clare - Hamuváros

Fülszöveg:

Clary Fray másra sem vágyik, csak hogy végre ismét normális életet élhessen. De vajon mi számít normálisnak, ha valaki démonokat pusztító Árnyvadász, az édesanyja varázslattal előidézett kómában fekszik, és egyszerre vérfarkasok, vámpírok meg tündérek nyüzsögnek körülötte? Clary szívesen töltene több időt legjobb barátjával, Simonnal, csakhogy az Árnyvadászoktól nem szabadulhat - főleg nem jóképű, ámde bosszantó, újonnan megtalált bátyjától, Jace-től. Clary csakis úgy segíthet édesanyján, ha felkutatja a rossz útra tért Árnyvadászt, Valentine-t, aki talán őrült, bizonyosan gonosz, ráadásul az édesapja. Amikor a Végzet Ereklyéi közül a másodikat is ellopják, a félelmetes Inkvizítor Jace-t gyanúsítja. Lehet, hogy a fiú tényleg elárul mindent, amiben hitt, és az apja mellé áll?

Vélemény:
Szerintem ugyan olyan jó folytatás, mint az előző könyv. A szereplőket még most sem lehet megunni, és újabb és jobb történetek, bonyodalmak kerülnek a lapra, amit el kell játszani. Be jön egy új szereplő is, Maia. Nem tudom, rám nincs hatással a csaj, de lehet, hogy a későbbiekben fontos szerepet kap. Az is tetszett, hogy egyszerűen nem tudtam betelni, folytatást akartam, és hamar eljutottam a 118-ról a 209-ik re.
Végre egy kis bepillantást nyerhetünk a szereplők hátterébe. Én pl. most tudtam meg, hogy Simon zsidó származású. Vagy pl. hogyan alakult ki Luke és Jokelyn (viszonzatlan)szerelme, hogy mi történt a rideg Inkvizítorral, meg hasonlók. A történet előrehaladtával egyre jobban megkedveljük a szereplőket, és egyre nehezebb lesz őket elengedni. 

A kedvenc jelenetem a Tündérek Világában/Országában volt. VALAMI FAVOURITE,, még ha kényszer is volt a két szereplő számára. *-* Több dolgot nem tudok leírni. Talán még azt, hogy szeretem, amikor Cassandra nem csak a párbeszédet, meg a szereplőket írja le, hanem rak bele a Bibliából is idézeteket. Vagy latin mondásokat. És ezek tökre fel dobják a könyvet, így tényleg olyan, mintha a szereplők (pl. Valentine) tudna latinul. 

Nekem 5/5 -öt ért a könyv, érdemes elolvasni. Teljesen bele merülsz ebbe a világba, és semmi pénzért nem jönnél ki onnan! Ez meg már csak a tapasztalat. ^^

Maros Edit - Hűvösvölgyi Suli 1.

A hétvégi olvasmányom. És a kritika hozzá.

Fülszöveg:
Kamasznak lenni nem könnyű. Először is ott vannak a felnőttek, akik azt hiszik, hogy mindent jobban tudnak, és általában ki is mondják a véleményüket. Aztán az igazi ellenségek, a pattanások, amik a lehető legrosszabbkor tűnnek fel, hogy megnehezítsék az amúgy is bonyolult hétköznapokat. Na és akkor még nem beszéltünk a szerelemnek nevezett izéről, ami végképp érthetetlen és kiborító. A túlélésben sokat segít, ha az embernek vannak osztálytársai, ha elérhető a Facebook és van kivel chatelni a legégetőbb kérdésekről, illetve ha megfelelően élénk a fantázia - arra az esetre, ha feltétlenül ki kell találni, mondjuk egy kamu pasit cikis helyzetek megoldására. És sokszor jól jön egy ikertesó is. A Hűvösvölgyi Suli tizennégy éves ikrei a kamaszkor útvesztőiben barangolnak, néha kéz a kézben, néha nemszólokhozzád hangulatban, olykor pedig egymást kirángatva a csávából. Mikor mire van szükség.

Vélemény:

Szerintem kezdjünk is a közepében. Mindenki szerintem úgy áll ehhez a könyvhöz, mintha a Szent-Johanna Gimi "másolata" lenne, pedig oltárira nem az! Ebben a könyvben több érzelem lapult, és persze hülyeség is, amit vártam egy tini könyvtől. Először is. Én nem nagyon adnám ki ennyire magam egy olyan internetes lánynak, mint a főszereplőnk, Dóri. Másodszor meg...MIÉRT akarja szinte minden magyar könyvíró az angol tini sorozatokhoz hasonlítani a könyveit?? He!! Mert...most oké, kb. vannak olyan beszélgetések benne, amit egy kamasz igazán szeret. A szerelem. De egy valamit nem értek. Hogy van az, hogy szinte minden ilyen "kamasz" könyvben vannak együttesek? Én még nem hallottam róla, sőt...egyről sem! Ez Magyarországon nem divat, hogy pénteken beülnek egy garázsba, aztán tolják neki. Ez nem így megy. De persze, sokkal jobb a tévéből, vagy íróktól ellesni az ilyen marhaságokat, és így beleszőni a történetbe, ahelyett, hogy valami ütőset talált volna ki a szerző. Mert komolyan, egyes részeknél...halálra untam magam, és már a vége szenvedés volt elolvasni. Lehet, hogy most én vagyok túl pesszimista a könyvel szemben, vagy csak olyanokat fogok ki, amik nem igen tetszenek mostanság, de kérem szépen, hol itt az írói fantázia? Ha már egyszer írásra adja valaki a fejét, akkor legyen pontos, és izgalmas. Én csak ennyit várok egy könyvtől. Ne tegye tele ilyen kamaszkori baromságokkal, sokkal inkább szóljon a történetről, mintsem hogy most milyen ruhát vegyen fel a randevúra. 

  Ami kis pozitívum, hogy a szereplők tetszettek. Azaz, csak az Attila. Az a "nemszóloksemmitcsakszükségesetén" Attila. Nagyon megnyerő volt a stílusa a sok hülye gyerek között. Kb. én is ezt csináltam volna. A vége,...na AZ! Az tetszett, amikor bemutatta a szerző, elénk "küldte" Lillát, hogy megismerjük a titokzatos magán tanulót. Húha...megdöbbentek a végén!

 A borító is egy tipikus lányos, tinis regényre emlékeztet. Nem annyira tetszik...

Lényegében annak ajánlom, aki szereti a tini regényeket. Na, ezzel nem mondtam sokat, de remélem, értitek a célzást. Ha van testvéred, élvezni fogod. ;) 2,5/5 pontot adok a könyvnek. 

Jay Asher - 13 okom volt...

Rég voltam, de most "visszatérek." Két könyv véleménnyel jöttem, de mindent sorban! Először a 13 okom volt... c. könyvet fogom kicsit elemezni, és csupán szubjektív véleményt alkotni róla. Na lássuk!

Most elárulom, miért is gondoltam, hogy elolvasom ezt a könyvet. Egyrészt mert az osztályfőnököm siettetett, hogy olvassam ki, mert év végére mindenkinek ki kell az osztályból, és véleményeket akar hallani. Másrészt viszont most...egy kicsit úgy éreztem, hogy benne vagyok abba a korba, amiben a főszereplő, Hannah volt. Egy nap alatt kiolvastam úgy 200 oldalt, és haladhattam volna a történettel, tudom, de egyrészt megfájdult már a fejem, hogy mitől, azt nem tudom. Lehet a sok infótól, meg a kettős narrációtól, na nem baj. Másnap pedig befejeztem. 

  A könyv története...hát...nem tudom, mit mondhatnék róla. Egyszer sem éreztem át a főszereplő érzelmeit, pedig "át kellett volna". De, most hangsúlyozom, hogy nem rossz a könyv, csak nekem nem tetszhetett. Mert szerintem ilyen csekély, tinédzser kori hibák miatt, Hannah-nak nem kellett volna megölnie magát. 

  Azt sem nagyon értettem, miért mondja el annak a tizenhárom embernek, mi is zajlott le benne. Tudom, hogy a részesei voltak annak, hogy a "halálba" vigyék, de szerintem ez...valami bosszú szerű dolog lehetett. Bűntudatot akart ébreszteni az emberekben, miután ő meghal, és bár lehet, hogy ő már akkor nem lesz ott, de a többiek rosszul fogják érezni magukat. Legalább is erre számított. De azt, hogy ilyen...pitiáner ügyek miatt az öngyilkosságba fordul, az maga a menekvés a dolgok elől. Ez olyan, mintha te elkövettél volna valamit, amit nagyon nem akartál volna (most nem tudok rá példát mondani), és egyszerűen megfutamodtál volna a dolgok elől.

  Viszont, a legnagyobb indok, amiért én ezt a könyvet elolvastam, hogy nem volt unalmas. Szóval, ami a főszereplővel történt, úgy éreztem, ez bármelyik mai tinivel előfordulhat. És nem kitaláció volt, aminek szintén örültem. Próbáltam volna olyan "ötleteket" nyerni, hasznosítani ami jó lenne nekem. 

  Ebből a könyvől tanulságokat kellene levonnom. Én...csak egyet mondhatok. A mai világban NEM SZABAD ilyen érzékenynek lenni, hisz látjátok, bárki eltaposhat titeket, ha nem vigyáztok! 

  A szereplők kapcsolódtak egymáshoz, és "viszonylag" érhető volt a történet. A borító szép, bár nem illik a sztorihoz, így én nem egy ilyet raknék egy olyan könyvre, ami egy elborult elme életét meséli el. Mert Hannah-nak nem volt valami tiszta az elméje, mikor ilyesmit próbált meg megkísérelni. De ezt már elmondtam, így...Értékeljünk!

Azoknak ajánlom, akik szeretnénk kicsit depresszióba zuhanni. Na jó, ez erős fogalom volt. Azoknak ajánlom, akik nem egy hangulatos regényt akarnak olvasni, hanem kicsit gondolkodni, hova is sodródik a mai világ. Lehet, hogy a történet idétlenül van néhol megfogalmazva, de szerintem tanulságos. Csak egyet mondok: Saját felelősségre! 

Maggie Sitefvater - shiver

Ezt a könyvet még a Vateráról be akartam szerezni, csak nem volt időm megrendelni, meg pénzem se nagyon volt, de egyszer az egyik kiránduláson eszembe jutott, hogy az egyik osztálytársamnak meg van ez a könyv, így megkértem, hogy hozza el nekem, és ...elkezdtem.

Az elején...nem is tudom...úgy kezdődik, hogy "Kate-nek, mert sírt" ez a "Kinek ajánlom" c. lapnak az oldala. Hát mondom, oké...lapoztam az oldalakat, és alig tartottam a tizenötös oldalon, észre vettem, hogy már a tízen valahányadik  fejezetnél tartok. Már akkor kicsit furcsálltam, de nem izgatott. Ha megy a történet így is, akkor oké. És az is szembe tűnt, hogy itt nem egy ember szemszögéből meséli el a dolgokat, hanem Sam és Grace, a két főszereplő helyzetéből. Nem olvastam még ilyet, szóval egyrészt meglepett.
   A történet...kb. olyan, mintha az én fejemből pattant volna ki. Mintha gyorsan leírtam volna, mi is legyen, és úgy adtam volna be a kiadóhoz. De tényleg! Semmi összefüggést nem láttam, és lehet, hogy én vagyok a vak, de nekem ez a történet nem mondott semmit. Még a légszívszorítóbb jelenetnél is csak röhögtem, vagy néztem bambán. És akkor jöhetnek a negatívumok, hogy milyen szemét vagyok ezzel a könyvel szemben. Lehet. De hogy tud az író olyat kitalálni, hogy a farkasok azért változnak át, mert hideg van? Komolyan! És ezzel most nem az írót akarom bántani, de még is...hogy született ez így..meg? Aztán meg alig tudtak valamit egymásról. Mármint a két főszereplő. Sam és Grace. Az oké, hogy Sam megmentette kiskorában Grace-t, és ő nem változott át farkassá, na de miért hitték azt, hogyha csak hat éven keresztül bámulják egymást az ablakból, vagy ha Grace kiszór neki egy kis kaját a hátsó udvarba, akkor ők járnak? (A közepe fele kiderül, miért mondom ezt. Az édesség boltban,- aki olvassa/olvasta.)
Grace. Hát persze. A női főszereplő. Nekem nem volt szimpi, nem tudom miért. Sam-mel mondjuk sokkal jobban szimpatizáltam. Ő ismerte az irodalmat, amiről Grace-nek fogalma sem volt. Egy szép vers, egy jó dalszöveg. Ez oldotta fel bennem azt a "feszültséget", amit a könyv okozott. De itt nem jó feszültségre gondolok, hanem valami olyasmire, hogy kb. mindig azt mondogattam magamban;"Mindjárt vége! Nyugi!". Ez olyan, mintha néznél, vagy olvasnál valamit, de nem tetszik, még is végig csinálod, mert már nem sok kell hozzá, hogy kiderüljenek a dolgok.
 Ami így "jobban" megfogott, hogy a végére kezd valami cselekmény kibontakozni, és PONT akkor hagyja abba drága írónőnk a történetet. Pont akkor kezdene már érdekelni, hogy mi a franc...de nem. Nem. Lezárja, és a következő kötetre hagyja, mi is fog történni valójában a befecskendezett Jack-kel, az idióta Isabel-lel, vagy a szép szemű Sam-mel. Mert lehet, hogy az író úgy írta le az utolsó sorokat, hogy Sam visszatért, és nem farkasbőrben, megfertőzve, hanem teljesen épen, egészségesen. Nem szenvedett, mint Jack, amikor beadták neki az agyhártya gyulladásos anyagot. Bár nem tudjuk, lehet, hogy az a kicsi, amit belé fecskendeztek, az hatott jobban, az erdőben. Télbe, fagyva. És hip-hop, teremt rajta ruha, és nem változott át mínusz kilenc fokba. Na jó, ezt már túl veséztük, de akkor is. Röhejes.
  Úgy írják, hogy 2009 egyik legsikeresebb könyve. Lehet, hogy sok benne az érzelem, az irodalmiság, vagy éppen az, amire minden tini vágyik. A szerelem. De egyik sem volt nekem megragadó. Számomra nem. Én most kritikus szemmel néztem ezt a könyvet, lehet, hogy nem kellett volna, és akkor úgy írnám le, hogy minden szép és jó benne, az író fantasztikusat alkotott. De nem. Itt tényleg kifejtem a saját véleményemet, még ha ez másoknak nem is tetszik, szóval...MINDEN lehetséges. Az is lehet, hogy a következő részt is el fogom olvasni, vagy nem. De ez a könyv nálam csak 1/5 pontot kap.

Ajánlom azoknak, akik szeretik a vérfarkasokat, és a romantikát. Többet nem tudok írni erről a könnyről, bocsánat.

Daniel Keyes - Az ötödik Sally VÉGKIFEJLETT

Nemrég fejeztem be a könyvet, és erről szeretnék most röviden írni egy kis elemzést. 

Az első benyomás...hm....visszaolvasva elég furának hangzik, amiket leírtam. Pedig azokban a percekben tényleg azokat gondoltam, és ezt nem is változtatnám meg. Viszont mikor máma a végéhez értem, valami mintha így megváltoztatta volna a gondolkodás módomat. Annyira...más lett a könyv végén a hangulat. De erről bővebben is lesz majd szó. 

Szóval mikor bele kezdtem a második részbe, (mivel az első rész végénél hagytam abba) akkor Sally már a klinikán feküdt. Nagyon izgalmas résznél hagytam pont abba, de mivel fájt egy picit a fejem, és az ágyba kényszerültem ,gondoltam, elolvasom mi lesz ezután. Az események egymást követték, a végére már egy nagy, kialakult "mező" lett. Ezt úgy értem, hogy ugye minden személyiségnek meg volt a maga háttértörténete, hogyan "keletkezett", és hogy milyen jellemvonásaik voltak. Mindez csak a vége felé derül ki, addig pedig sok minden történik. Például egy regény nem regény, ha nincs benne szerelmi szál. Jó, a horror sztorik azok mások, abba maximum csak a halottak csókolózhatnak. De ez a szerelmi szál...nem is nevezhető szálnak. Ugyanis mindegyik faszi (Eliot, Todd, Rogan) csak a főszereplőt akarta magának, bármilyen jók voltak is az indulataik. Eliot olyan...nem szimpatikus volt. Én, ha vele kéne randiznom, biztos nem mennék el. Főleg, mert az olyan stílusúak mint az a fószer, nem igen jön be. Már kb. három házasságon túl volt....Hát Todd,...vele esetleg elmennék valahova, de a szerencsejáték szenvedélye miatt inkább hanyagolnám a házasságkötést. Lehet, még elkártyázná az összes vagyonunkat. Rogan. Na, hát ő....egy tipikus phszió-egér volt, aki mindegyik személyiséggel olyan rábeszélősen kommunikált. Megismerhettük a háttértörténetét, az előéletét, hogy miként is alakult a feleségével a kapcsolata, hogy hogyan akasztotta föl magát. A lényeg, hogy én valószínűleg az utóbbival jönnék össze. Indokot nem tudok mondani. 

És akkor ugye a Titkos Ötök. Vicces név. Én is elneveztem régen a játékaimat-, akik ugye egy csapat voltak, valamiféle áll névvel. De ez a személyiség kibontakozása volt. Ennek a könyvnek az egész értelme. Csak is ez volt. Hogy miképp változnak(?) meg, vagy miképp látják a világot a szereplők, az elrejtett személyiségek. A kedvenc karakterem Derry volt, aki mesélte az egész történetet. Valahogy ő éreztette velem, hogy még a földön kell maradni, nem szabad elszállni a regényben. Az ízlését is csípem, mint ruha,- mint pedig pasi ügyben. (Szerintem, Derry, jól választottál.) Viszont a vége felét már kicsit félve olvastam. 

Volt két, nagyon megrázó történet, amitől egy kicsit elment a kedvem az olvasásától. De nem adtam fel, tovább lapoztam. Ez a két élmény nagyon megrázó volt, még ha ez nem is igaz, vagy ha ez megtörtént, meg én...nem!! Valahogy nem bírom, ha állatokat kínoznak, vagy ha a főszereplő elmeséli, milyen szörnyű gyerekkora volt, Hogy folyton bántalmazták, és nem az "igazi" apja, hanem a nevelő. Bezárták a szekrénybe, vagy megszíjazták. És így alakult ki (így is) Jinx személyisége. Ő érezte, és hordozta azt a fájdalmat, amit Sally a szüleitől elszenvedett. 

Nem olvastam még ilyen régi könyvet, és nem is szándékoztam. Viszont ajánlották, így elolvastam, és nem lehet összehasonlítani a mai, vörös pöttyös könyvekkel. Lehet, hogy azok is nagyon jók, de nincsenek úgy leírva a cselekmények, ahogy ebben a könyvben. És mivel ettől az írótól először olvastam könyvet, még nem tudok mondani semmit biztosra. Azt sem állítom, hogy ez a könyv sokaknak tetszene, de érdemes elolvasni, mert elgondolkodtatja az embert azon, hogy ki is ő valójában. 

Ami viszont egy kicsi negatívum, hogy a szerző azzal pótolta a "hézagos" történéseket, hogy perverz módokat talált ki. A főszereplőt valahogy mindig olyan helyzetbe hozta, hogy egy perverz stricivel kell szembe néznie. De valahogy mindig megmenekül a karmaik közül. (Egyrészt hála Jinx-nek, még ha olyan vad is.) De minden tiszteltem a szerzőé, nagyon jó könyvet írt, és le a kalappal előtte. 

A végéről még annyit, hogy az utolsó részekben a doki próbálja vissza fuzionálni a személyiségeket, hogy végül egy, és erős személy legyen, akiben a többiek tovább élhetnek. Nagyon tetszett, hogy a dr. Ash hipnotizálva viszi őket vissza a múltjukba, és a vicc, hogy sikerül is neki! Nálam biztos nem működne, én nem tudnék annyira ellazulni, mint a szereplők. De a múltakból tudjuk is meg, hogy hogyan jöttek, hogyan hasadtak le a fő személyiségtől a többiek. Nagyon érdekes, és megrázó történeteket írt le Daniel, és ha szereted a különleges olvasmányokat, akkor ezt neked találták ki. Hidd el, nem fogsz unatkozni olvasás közbe! 

"Csak ő tudja, mi van a sötétben....."

Daniel Keyes - Az ötödik Sally

Fülszöveg:

Sally Porter az élet kellemetlen helyzetei ellen azzal védekezik, hogy elveszíti öntudatát. De ezzel nincs vége a dolognak. Mikor újra magához tér, új helyzetben találja magát. Az idő továbbhaladt és ő nem tud róla számot adni. Olyasmikre próbálják emlékeztetni, amiket tudtával nem követett el. Otthon olyan holmikat talál, amelyeket soha esze ágában sem volt megvásárolni. És amiket a férje összehazudott róla a válóperi tárgyaláson! Hogy hetekre eltünedezett, hogy hajlamos az erőszakra, hogy félmeztelenül táncolt egy mulatóban… El tudja ezt képzelni, dr. Ash? 

Igen, a pszichiáter el tudja képzelni. Ismeri ezt a betegséget, de szemtől szembe csak most találkozik vele először. Ez a többszörösen hasadt személyiség esete. A jámbor, félénk Sallyben négy további én lakozik, még saját nevük is van. Bella tömény érzékiség, Nola merő intellektualitás, Derry csupa jóindulat, Jinx pedig- tőle isten óvjon, ő maga a megtestesült agresszivitás. Ezeket a gyerekkorban lehasadt, önálló életre kelt személyiségdarabokat kellene szép sorjában visszaolvasztani a helyükre- létrehozni Sally valódi, gazdag, sokrétű személyiségét. A küzdelemnek dr. Ash számára is nagy a tétje. Ő is válságban van, belsőleg belerokkant a hivatásába, kiégett, házassága tragédiába torkollt. Sally esete a próbakő: meg tud-e újulni, képes-e még valódi együttérzésre? Meg tudja-e tehát egymást gyógyítani orvos és betege?

Első benyomás:

Na most tudni kell, hogy Sallynek, a fő karakternek disszociatív személyiségzavara van. És innen adódnak a problémák. Nos, nem írnám le a háttért, amit bontogatok, de itt van a leírása, ha a könyvre klikkeltek. ;)

Miért érzem úgy, hogy ez a regény csak olyan cselekedetekből áll, mint a szex? De tényleg! Az első részig mást nem csinálnak a "szereplők", mint bajba kerülnek. Meg akarják őket erőszakolni, rámászni, stb...

Mint már említettem, nagyon érdekes szereplőket ismerünk meg. Róluk mondanék most egy kis véleményt.

Sally: Egy tipikus otthon maradó, főző-mosó-takarító nő, aki fél magától az Élettől. És lehet, hogy pont ezért alakultak benne ki a további személyiségek. Néhol nagyon idegesítő, amitől ennyire, mindentől fél. Bár nem csodálom, hisz azért már jó pár éve vannak neki "kimaradásai" az életből, de hát akkor is! Öltözzön normálisan, ne úgy, mint egy özvegy! - mondaná Derry.

Derry: Kedves személyiség, ő meséli el a történéseket, mivel ő valami "nyom", aki az összes személlyel tud kommunikálni. Helyre hozza a hibákat, amiket a többiek elrontanak. Eddig a kedvenc szereplőm. 

Jinx: Érdekes, és furcsa természete van. Nagyon durva modorú, a perverz férfiakkal elbánik a puszta kevézel is. Ő a történetben (eddig, de reméljük továbbra is) a "megmentő".

Nola: Művész lélek. Egyelőre még nem ismerjük meg jobban. Tudjuk, hogy szeret festeni és olvasni. És ő látta Éva három arcát (film) és ő olvasta a Sybil című könyvet, amiből megtudott sok mindent azokról a dolgokról, amik "ők" körülőttük forognak. Nola mesélte el Derrynek is ezt az egészet, aki ugye tud kapcsolatot létesíteni a többiekkel, hogy mondja meg Sallynek, szüksége lesz egy doktorra.

Bella: Furcsa, ilyesztő, szellemes, érzéki, és a férfiak elájulnak tőle. Kb. ezekkel a szavakkal tudnám jellemezni Bellát. Az első rész végén ő egy kulcs fontos szereplő lesz, mivel Sally akkor hiszi csak el az egészet, amit Dr. Ash mond neki, mikor meglátja magát a tv-ben. Persze ott, akkor, Bellát látja, de MEGLÁTJA! És ez már haladás! :)

Sarah Dessen - Tökéletes

Fülszöveg

Jason tökéletes. A zárkózott, maximalista Macy is az akar lenni, ezért jár a fiúval. De létezik-e tökéletes ember, és egyáltalán jó-e hibátlannak lenni? Macy sokáig úgy érzi, a válasz igen. Ezen a nyáron azonban megismerkedik egy egyáltalán nem tökéletes csapattal: a Wish partiszervíz fiatal munkatársaival. Ez a barátság és az új szerelem a büntetett előéletű, de jóravaló és művészi hajlammal megáldott Wesszel felszabadítja, boldogabbá teszi, s átértékelteti a lánnyal egész addigi életét, kapcsolatát „tökéletes” édesanyjával. Végre elkezdheti feldolgozni imádott apja halálát is, amiért alaptalanul felelősnek érzi magát.

Véleményem

Az eleje, ennek a könyvnek halálos unalom volt. Kb. olyan volt, mint Gárdonyi Géza Egri csillagok c. műve, hogy több teljes oldalon bemutatja a tájat. De itt most nem a tájat mutatták be, hanem azt, hogy ennek a lánynak, hogyan és miért, és mikor halt meg az apja. Az mondjuk nem lenne olyan rossz, ha pl. elmondja, hogy miért, de hogy még azt az érzelmet is kivetíti, ami nem is tükröződik vissza, az olvasó átérzheti, de ez nagyon vontatott volt. A végére kezdett kibontakozni az a fajta káosz, amit egy tini regényben, vagy pedig épp egy amerikai showban láthatunk. Minden a feje tetejére áll, és a végkifejlett...! Két gondom volt ezzel a könyvel, és nem, nem a nyelvezete volt az! Hanem....
Először is. Az elején mindent részletesen leír az író, a karaktereket, a személyiségüket, a történet kezdetét. Ez tart kb. 200 oldalon át, MAJD újabb száz oldal arról, hogy Macy hogyan változik meg a nyár alatt, és a VÉGE......
Másodszor pedig a vége túl leegyszerűsített volt a káoszon kívűl. Ezt úgy értem, hogy szerintem a végét nem igazán fejezte be annyira csattanó szerűen. Oké, meg volt a csók, meg minden, de nem éreztem annyira át a szereplők érzelmeit, és így nem igazán tetszett, viszont az is igaz, hogy jól lekötötte a figyelmemet. Sok olyan szereplő volt benne, akiken vagy nevettem, vagy pedig elástam volna a föld alá. Most a végét említeném, hogy hogy tudott Jason, mikor vissza jött az Agytáborból olyat mondania Macy -nek, hogy írjanak egy listát, és azzal minden megoldódik. Írják le, mit nem szeretnek egymásba, vagy hogy mit terveznek a jövőbe, és ahhoz igazodjanak. Ez mekkora bunkóság már! Meg hogy email-en szakít vele. Oké, nem volt teljes szakítás, mert úgy írta, hogy szünetelni akar, de most milyen már ez!!! Én már akkor visszaírtam volna neki, hogy milyen egy idióta, és otthagytam volna.
Viszont volt pozitív dolga is a könyvnek, miszerint KÖNYV. És ezt nem lehet megkérdőjelezni. Ifjúsági regény, tehát ilyen magam korabeliknek ajánlanám. :)

10/8 pontot érdemel, mert voltak benne jó részek, ámbár kevés, de volt.

Ransom Riggs - Vándorsólyom k. különleges gyermekei

Fülszöveg:

Hajdanában egy szigeten, a világ túlsó felén igen különös gyerekek éltek. Mind együtt egy nagy, öreg házban, egy elvarázsolt helyen, ahol senki sem lelhetett rájuk. Nem olyanok voltak, mint más emberek. Káprázatos dolgokra voltak képesek.
És mindre vigyázott egy bölcs, vén madár...
Egy családi tragédia után a tizenhat esztendős Jacob egy távoli, Wales partjainál lévő szigetre kerül, ahol felfedezi Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekek számára alapított otthonának omladozó romjait. Ahogy Jacob végigjárja az elhagyott hálótermeket és folyosókat, rájön, hogy az itt rejtegetett árvák többek voltak különösnél. Talán veszélyesek. Lehet, hogy jó okból zárták őket el egy kietlen szigeten. És valamiképpen – legyen ez bármilyen valószínűtlen is – talán még mindig élnek.

A Vándorsólyom kiasszony különleges gyermekei nyugtalanító, réges- régi fényképekkel illusztrált regénye élvezetes olvasmány mindazoknak, akik kedvelik a meghökkentő történeteket és a hátborzongató kalandokat.
A fiatal szerző első könyve 2011 júniusában jelent meg és röpke két hónap alatt a sikerlisták élére került.

Saját vélemény:

Először találkoztam ilyen jellegű történettel. Igazán egyedinek volt mondható, nem az a szokásos fantasy, hanem egy új és kifűrkészhetetlen dolog, ami felkelti sokakban a kíváncsiságot.
Nekem nagyon tetszett, a régi képekkel hangulatosabb volt, gördülékenyen ment az olvasás. A gyerekek szemilyisége fogott meg a leginkább. ert nem sokan találkoztok gondolom levitálló lánnyal, vagy láthatatlan fiúval. Érdekes, izgalmas, és a végén kicsit szomorónak mondanám. Komolyan, nem tudok róla rosszat mondani!
A történet pedig kb. arról szól, hogy Portman nagyapa mindig mesél az unokájának kalandos történeteket, és Jacob nem akarja neki elhinni, amíg meg nem bizonyosodik róla. Hogy hogyan került a nagyapja az árvákhoz, hogy hogyan ment el, és hogy mi fűzte oda egyáltalán. Minden kiderül, ha elolvasod ezt a könyvet. Nagy szívvel ajánlom mindenkinek, mert tényleg egy fantasztikus olvasmány. Nem tudok róla többet mondani, a szavak a könyvből fognak rád visszanézni. Így hát olvasd el! :)

2015 -re filmben is láthatjátok majd kedvenc szereplőiteket, jeleneteiteket. Tim Burton rendezésével. Mindenki kövesse nyomon, ez egy nagy élmény lesz!

Móricz Zsigmond - Árvácska

Szögezzük le, hogy én nem szeretem a magyar írókat. Föleg a régi, furcsa nyelvezetűeket. De ez a regény kicsit más volt. Móricz Zsigmond írta, akiről is azt kell tudni, hogy eléggé elbeszéléses költeményeket írt. Ilyen volt az Árvácska is. Egy kicsit nekem "sok" volt a regényből. Nem a lapjai, ha nem mert lassabban tudtam olvasni, a kelelténél. Ahhoz képset egy óra alatt meg voltam egy fejezettel,zsoltárral. A nyelvezetével nem voltam kibékülve, de mivel régen így beszéltek, nem vonhatom csak ezt az egy dolgot le, hogy rossz volt.

Ami viszont az eseményeket illeti, nos hát... elég érdekes, hogy az államiakat ennyire verték akkoriban. Nem vagyok kibékülve a régi stílussal, sem azzal, hogy egy gyereket mért vertek rojtosra, ha nem jól legeltették a disznót. Az amúgy sem az ő feladata lett volna, ha nem a gazdáé. Persze, ez szubjektív vélemény. Az a mocskos disznó Dudás, még szerencse, hogy fel akasztotta magát, mert komolyan én kötöttem volna fel a fára! Ekkora szégyent egy kislány számára...komolyan!
Eléggé sajnáltam Csörét. Nem járhatott iskolába, így beszélni sem tudott rendesen. Elég pösze volt, és ezért is lehurrogták a "szülei". Ebben a regényben tehát az elnyomás volt nagyon kiemelve. Hogy hogyan tudnak úgy kezelni egy nem saját gyereket, ahogy azt a törvény nem kívánja. Érezteti a szegény és a gazdag parasztok közti különbséget. Hogy a szegények (jelen esetbe Csöre) alá van rendelve a szüleinek, akik enni adnak neki, ruháztatják, és cserében erős kezű munkát várnak. Mindenhol mefigyelhető volt a regényben, bármilyen családhoz is került, mindenhol erősen bántak vele, dolgoztatták, viszont volt tető a feje fölött. Ami engem illet, én inkább megszöktem volna. Nem bírtam volna ki, amit Csöre mindennap megszenvedett. Nem volt tulajdonképpen rossz, csak nem bírtam volna abban a korban élni.  

Marni Bates - Segítség, Youtube-sztár lettem!

SPOILER! A fülszövegben egy átlagos lányt említ az író. Legalábbis arra utal. És valóban így volt. Egy tök átlagos lány a suli Menői közé keveredik "valamilyen módon". Igen, elég érdekes, hogy pont egy botrány hozza össze a "kiszemeltjével." Logan -nel. Én ezt egy átlagos gimis diáknak említeném, akinek csak egy kis hírnév kellett volna ahhoz, hogy megszerezze, amit akar. Ilyen mind a mesébe létezik!!! Nem történik olyan senkivel, hogy egy-két hét alatt megváltozik az élete, és híres lesz. Baromság! Lehet, hogy csak én vélekedek így, na de ha Youtubra teszik fel a megszégyenítő videót, akkor sem érne akkora hatást. Jelen esetben. Áhj!~ A szereplőkkel nem volt bajom. Volt, (mint mindig minden gimiben) egy fő gonosz csaj és két "követője". Meg voltak ugyebár a Menők, akik cikizték a Láthatatlanokat. A szereplő csajszi nem tetszett. Oké, hogy okos volt, de túl sokat nyavajgott, meg... nem. Nem az én stílusom volt. Viszont volt pár jó fej is benne, például Corey nagyon jól alakított még melegen is! És pont ő jön össze egy rocksztárral, meg hogy pont ŐK találkozzanak vele! Ezért nem szeretem az ilyen ifjúsági sorozatokat. Jó, meg minden, de nem kicsit térnek el a valóságtól. Egy kicsit túloznak, majd a végén jön a szokásos happy end, a szerelem, a kibékülés, a tisztázás stb... SPOILER VÉGE!
Ezért hát olyas embereknek ajánlom, akik először is; lányok, de a fiúk is nyugodtan a kezükbe vehetik, nem kapnak tőle fertőzést, nyugalom! És ezt egy kis szabad napon nyugodtan ki lehet olvasni Könnyű kis történet, de belőlem nem váltott ki semmilyen hatást. Egyszer el lehet olvasni, azt mondom.

Értékeléseim:

Borító: 5/5 - egy tini regénynek beillett a kinézete.
Kedvenc szereplő: Corey
Történet: 3/5 - túl kiszámítható volt

Leiner Laura - Bábel

Ugye Laurától megszokhattuk, hogy csak tini regényeket ír, kifejezetten a mi korunkbelieknek. És most sem okozott csalódást ez a könyv sem, viszont volt benne pár unalmas rész is. De....kezdjük az elején. Szóval.

A szereplőkre ténék rá első sorban. Mindegyiknek volt egy vicces tulajdonsága, amivel az író a könyv hangulatát akarta befolyásolni. Nagyon jó karaktereket talált ki, nekem leginkább a Szaszatetszett, és Boldi humora is nagyon megfogó volt. Hipó folytonos tüneteinek bemondásával várt láthatóvá, mert tudjuk, hogy nem főszereplő, de azért Laura is meg tud minket lepni, ha akar. (Főleg a könyv vége felé.) De persze ilyen egy 'cetlis beteg'. Aztááán...Kolos. Húú...KOLOS! Na igen, ez pont az a karakter volt, aki kulcsfontosságú szerepet töltött be, még ha nem is említette a könyv sokszor, de szinte ő volt mindennek a mozgatója, és még a humorát is bírtam. ;) Most ezzel a Zsófival nem tudtam mit kezdeni. Egyszerre volt szerencsétlen, vicces, és olyan....tinédzser, na! Kimondtam, tessék. Most sokan lehurrogtok emiatt, de nekem az ő karakter enem igen tetszett. Tökre máshogy csináltam volna a dolgokat, amik így... az élet során adódhattak volna. Most nem mondok példát, ez személyes vélemény. Napsiról órákig tudnék mit mondani. Igen. Tipikusan az a fajta lány, akit ha kilépsz az utcára, egyből keresel. Mert NINCS! Hol lenne már ilyen überjófej, és bombasztikus csaj, mint Napsi? Aki persze a modorával el ijeszti a fiúk többségét, de mindegy. :D

Erről a könyvről igazából csak a szereplőkről lehetne írni. Mivel mást nem nagyon tudunk, és ismerünk meg az események folytatásaként. Kicsit lassan haladt a történet, a felénél túl vontatottnak éreztem, de ez nem gátol meg attól, hogy jó véleményt mondjak. Nagyon élveztem, és egy napomat rászántam, hogy elolvassam a könyvet, amit ugye nem bántam meg. Egy közösséget ismerhettünk meg, és ez kb. olyan volt, mint a SZJG. Egy olyan élmény, amelyet nem tudunk elfelejteni. Tehát, ha jó kikapcsolódást keresel, és szeretnél kitörni a hétköznapokból, nevetni, és elfejeteni a rossz hangulatodat, akkor ez a könyv garantáltan neked való. ;)

J. L. Armentrout - Obszidián

Fülszöveg:

Amikor – éppen az utolsó középiskolai évem előtt – Nyugat-Virginiába költöztünk, beletörődtem, hogy vastag tájszólású emberek, melléképületek, szakadozó internet és rengeteg unalom tölti majd ki a napjaimat. Amíg észre nem vettem magas, szexi, különös zöld szemű szomszédomat. Az ég kiderült.

Aztán a srác megszólalt.

Daemon dühítő. Beképzelt. Pofoznivaló. Nem bírjuk egymást. Egyáltalán. De aztán, amikor egy idegen rám támadt, és Daemon egyetlen intéssel szó szerint megfagyasztotta az időt – akkor valami történt. Valami váratlan.

A szédítő idegen a szomszédból megjelölt engem.

Jól hallottad. Idegen. Mint kiderült, Daemon és a húga egy egész galaxisra való ellenféllel néznek szembe, akik mind az ő képességeikre pályáznak, a nyom pedig, amit Daemon rajtam hagyott, olyan fényesen jelzi számukra az utat, mint Las Vegas főútja. Csak úgy úszhatom meg élve, ha Daemon közelében maradok, amíg elhalványul a nyom rajtam.

Mármint ha nem ölöm meg addig én magam…

Vélemény

Nos ez igen érdekes olvasmány volt. Barátnőmtől kaptam kölcsön ezt a könyvet, és tökre megörültem neki, hogy végre egy ilyen fajta könyvet is olvashatok. Eddig egy életrajzot kezdtem el, (Hitler) és az nem volt annyira érdekes, és eseménydús, mint ez a könyv. Na de lássuk, mi fogott meg benne.

Az eleje szinte ugyanúgy kezdődik, mint minden könyv szinte. Na jó, nem mindegyik, de a legtöbb igen. Épp költöztek, stb... A lányról kiderülnek dolgok, a családjával kapcsolatban is. De ugyan ez történik a szomszéd sráccal is, akivel az elején,- sőt az egész történetben - vívódik, veszekedik. Nagyon bírtam a megjegyzéseket, beszólásokat. Egy percig sem unatkoztam. Olyan kapcsolat jött létre Katy és Daemon között, hogy ez beillene egy jó kis romantikus filmbe. Úgy harcoltak egymás ellen, hogy észre se vették, még is mindkettőjük érzett a másik iránt valamit. De amikor olvastam azt a "családos" részt, amikor a...SPOILER!! amikor az űrlények tanácskoztak a nyommal kapcsolatban, tök olyan érzésem volt, mintha az Alkonyatba vetnék némi pillantást. Olyan család szeretők voltak mindannyian, és látszott rajtuk, hogy összetartanak. Olyan kis cukik voltak. Leszámítva persze Ash -t, akit ugye Dee bemutatott Katynek, és hát már akkor tudtam, hogy valami gubanc lesz azzal a csajjal. Jól tudtam. SPOILER VÉGE!!

A vége felé, ami már tényleg a vége volt, elhangzott egy párbeszéd. Oké, lapozni akartam tovább, és.... és nem volt több oldal! Nem azért mert kitépődött, hanem köszönetnyilvánítás volt utána, és tökre elkenődtem, hogy miért pont a tetőponton hagyják abba az eseményt? Bár a jó könyveknél így szokták, ami ilyen folytatásos.

A szereplők... szeretni valóak voltak, bár az elején Daemon kis megnyilvánulása eléggé megrettentett. De aztán egész jó fejnek bizonyult. Katyben az tetszett, hogy nem idegesített, mint pl. Nora a Csitt Csitt -ben. Egészen jó karakter volt ő is. Dee -ben az tetszett, hogy tökre aranyos, és segítőkész. És szereti a családját. ^^

A könyv borítóját meg nagyon eltalálták. Tökéletesen elképzeltem, ahogy a borítón lévő fiú játssza Daemont. (és el tudtam képzelni más perverz dolgot is. :p....) Szóval, ez egy nagyon jó kis könyv volt, tökre lekötötte a figyelmemet a tanulás helyett. Majd holnap belehúzok. Ezért 5/5 pontot érdemel. És már rendelem is a következő részét, az Ónixot.