Fülszöveg:
Hogyan lehet szerelmes az ember, amikor annak a társadalomnak, amelyben él, még szava sincs erre az érzésre? Az utolsó ágyas egy történelmi tényeken alapuló szerelmi regény, a tizenkilencedik századi Japán krónikája, amikor a távol-keleti szigetország a modern világba belépve maga mögé utasítja a középkori hagyományokat. Egy sógun, egy hercegnő, valamint a női palotában élő háromezer asszony története, akiknek a polgárháború végén búcsút kellett inteniük korábbi életmódjuknak.
Japán, 1865. Edo városában a női palota olyan, akár egy tündöklő hárem; tele intrikákkal, erotikus rivalizálással. Háromezer nő, s csak egyetlen férfi, az ifjú sógun. A palota ura Szacsit, egy tizenöt éves leányt választja ágyasául. LyLz ország azonban változik, nyugatról fekete füstöt okádó hajók érkeznek… A külföldiek mindenre képesek, hogy megszerezzék maguknak a fennhatóságot Japán fölött. Kitör a polgárháború… Szacsi megpróbálja elterelni az ellenség figyelmét az úrnőjéről, ám kis híján az életével fizet bátorságáért. Végül egy lázadó harcos menti meg őt, s ekkor Szacsi szívében addig ismeretlen érzések ébrednek, ám ebben a különleges világban nincs helye a személyes érzéseknek. Mielőtt azonban Szacsi egyáltalán álmodozni merészelhetne a közös életükről, még a saját, titkokkal terhes múltjával és származásával is szembe kell néznie…
Még jó, hogy a könyvtárból kölcsönöztem ki ezt a könyvet, mert amúgy nem hiszem, hogy pénzt adtam volna rá. Hogy miért?
Kezdjük ott, hogy a fülszövege igazán csábító, és tényleg az ember talán meg is kívánja a mesét, amit rejthet, de miután a végére értem, örültem, hogy elolvastam. A történet elején "Szacsit" (a nevekre még visszatérek) egy vidéken nevelkedett szamuráj leszármazottjaként említi az írónő. Majd a hercegnő, egy falun átvonulás során, kiszemeli őt a tömegből, amit eddig még értek. Még a sógunnal való, irracionális szerelme is érdekelt! De ami utána jött! Oké, most erős spoiler részek jönnek, szóval akinek szándékában áll elolvasni,...
Kezdem ott, hogy a sógun ágyasává teszi. Mennyi időre is? Egy éjszakára. Aztán az alig tizenéves fiút elszólítja a kötelessége, de addig Szacsi rá sem hederít. Azt hiszi terhes egy alkalomtól, de nem történt semmi. Nem is akar maradni a gazdagságban, sokkal inkább emlegeti azt, hogy visszamenne a szüleihez. BUT! Miután meghallja a sógun szerencsétlen halálát, nyomban előveszi a szomorú arcát, és siratja,... talán együttérzésből. Mert hogy szerelemből biztos nem, az száz százalék. (Ki lenne az a hülye, aki egy éjszakás kaland után beleszeret a másik félbe? Úgy, hogy szinte alig tud róla valamit? Őrültség lenne...) Ezt a jó kis felütést egy baromi unalmas, vontatott rész követte, ahol szegény írónő már nem is tudott miről írni jókedvében. Kitért az öltözködésre, szokásokra, a háremen belüli civakodásra, a polgár háborúra, és még sorolhatnám. Ez még így nem is tűnik olyan vészesnek, ahogy leírtam, de ahogy ez a történet haladt! Maga volt a forró vízből való hideg zuhany! A palotát megtámadják a déliek, és a kimenekülés a palotából olyan kalandokat hozott magával, mint; új szerelmek, új helyek megismerése, Szacsi szülei meglátogatása, barátok szerzése, félés az új dolgoktól, és a többi.
A szereplőkön belül voltak olyanok, akiknek nem lehetett érteni a reakcióját. Egy rész elolvasása után azt kérdeztem magamban, hogy vajon miért viselkedett így? Igen, Fuyu-ról beszéltem. Egy hevesebb vérmérsékletű lányról, aki valószínűleg féltékeny volt főszereplőnkre, ezért verte fejbe a fapapucsával. De a történet vége felé pedig segített neki. Még is mi okból? Ha eddig utálta, akkor most miért nem tette? Az egyetlen olyan személy, akivel én szimpatizáltam, az Taki volt. Mindenhez passzolt a megjegyzése, és hű volt az űrnőjéhez. Ennyi elég volt, hogy elnyerje a szimpátiámat. Spoiler vége
Szacsi. Ez...ez...!! Utána néztem az írónő önéletrajzának, és ott azt írták, hogy sokat foglalatoskodott a keleti kultúrával, és hogy csak olyan könyvei voltak otthon, de... ha már egy hiteles dolgot akarunk átadni a másiknak, nem elég csak a harcokról, és az öltözködésről beszélni. A neveknek is fontos jelentésük van, főleg azoknál a népeknél! És ez, hogy... csan - mi ez?! Na mindegy is. Ezeknél a könyveknél szerintem csak a nevekre vagyok nagyon allergiás, de nincs mit tenni. Nem én írom, hanem az okosabbak.
Külön pozitívuma a könyvnek, hogy az örömlányokat és a gésákat külön említi. Hiszen sokan összetévesztik a két foglalkozást, és ez a gésákra sértő! Fontos még megjegyeznem azt is, hogy az elején való bukdácsolások meghozzák a kívánt hatást a végére. Nagyszerű csattanóval zárul, nem teljesen happy end, de még is hagy bennünk nyomot.
Nem egy vörös pöttyös könyv, de az események még így is meg vannak benne. Kicsit elnyújtottan, de ott vannak. Merem ajánlani a keleti kultúrát érdeklődőknek, Japán fanoknak. 4/5 pontot érdemel.
A szereplőkön belül voltak olyanok, akiknek nem lehetett érteni a reakcióját. Egy rész elolvasása után azt kérdeztem magamban, hogy vajon miért viselkedett így? Igen, Fuyu-ról beszéltem. Egy hevesebb vérmérsékletű lányról, aki valószínűleg féltékeny volt főszereplőnkre, ezért verte fejbe a fapapucsával. De a történet vége felé pedig segített neki. Még is mi okból? Ha eddig utálta, akkor most miért nem tette? Az egyetlen olyan személy, akivel én szimpatizáltam, az Taki volt. Mindenhez passzolt a megjegyzése, és hű volt az űrnőjéhez. Ennyi elég volt, hogy elnyerje a szimpátiámat. Spoiler vége
Szacsi. Ez...ez...!! Utána néztem az írónő önéletrajzának, és ott azt írták, hogy sokat foglalatoskodott a keleti kultúrával, és hogy csak olyan könyvei voltak otthon, de... ha már egy hiteles dolgot akarunk átadni a másiknak, nem elég csak a harcokról, és az öltözködésről beszélni. A neveknek is fontos jelentésük van, főleg azoknál a népeknél! És ez, hogy... csan - mi ez?! Na mindegy is. Ezeknél a könyveknél szerintem csak a nevekre vagyok nagyon allergiás, de nincs mit tenni. Nem én írom, hanem az okosabbak.
Külön pozitívuma a könyvnek, hogy az örömlányokat és a gésákat külön említi. Hiszen sokan összetévesztik a két foglalkozást, és ez a gésákra sértő! Fontos még megjegyeznem azt is, hogy az elején való bukdácsolások meghozzák a kívánt hatást a végére. Nagyszerű csattanóval zárul, nem teljesen happy end, de még is hagy bennünk nyomot.
Nem egy vörös pöttyös könyv, de az események még így is meg vannak benne. Kicsit elnyújtottan, de ott vannak. Merem ajánlani a keleti kultúrát érdeklődőknek, Japán fanoknak. 4/5 pontot érdemel.
