Fülszöveg:
Jack Fletcher hajótörést szenvedett a 17. században Japán partjainál, amikor szeretett apját és a hajó legénységét kegyetlen kalóznindzsák lemészárolták.
Miután a legendás kardforgató, Maszamotó Takesi oltalmába veszi, Jack előtt egyetlen járható út marad: a Busidó, avagy a Harcos Útja…
Ám a szamurájjá válás rögös útját a túlélésért folytatott harc szegélyezi. Noha barátja, Akikó mindvégig mellette áll, Jacket lépten-nyomon megtámadják és csúfolják társai.
Mindezek ellenére vajon sikerül-e bátor szívvel és magasba emelt karddal szembenéznie halálos vetélytársával?
Talán ez az első olyan könyv, amit az Ulpius háztól olvasok, és azt kell hogy mondjam, az író elnyerte a tetszésemet, pedig róla is most hallottam először. Na de lássuk magát a szereplőket és a történetet!
Borító: Észre vettem, hogy a borítót mostanság nem igen pontozom, pedig azért nagy szerepe van egy könyv "megismerésében", hogy felkeltse az olvasó érdeklődését. Gyakran több minden múlik ezen, mint azt hinnénk. És szerintem ez az ezüstös ragyogás a szamurájjal együtt jó kis kompozíció. Szerintem a piros sugár a lemenő napot, illetve Japán zászlóját is akarta ábrázolni. Ötletes!
Szereplők: Egy szóval tudnám szinte mindegyik szereplőt jellemezni. Volt karakterfejlődés, így nem panaszkodhatunk arra, hogy az első részekben megismert szereplők egyhangúak, és mindig ugyanazt az arcukat mutatják. Jack-nél például az volt a fejlődés, amikor apját megtámadták, és ő nem tudott rajta segíteni. Félt, és tehetetlennek érezte magát, azonban mikor befogadták, és szamurájként kezdték nevelni, sokkal bátrabb és kitartóbb lett. Jamamotó szintén valahogy így. Ő Jack "féltestvére" volt, hiszen főszereplőnket örökbe fogadta egy szamuráj, Maszamotó, akinek is a fia volt Jamamotó. Eleinte rideg és távolságtartó (ami érthető ilyen helyzetben) Jack-el, míg egy nap elkezdenek a bokkennel edzeni, és Jack megmenti az életét. (2x is) Innen (is) egy érzelmi fejlődést láthatunk, ahogy a két testvér megpróbálja tisztelni és értékelni egymást. A történet is erre épült.
Történet: Az egyedi megfogalmazás mellett, jó kis leírások tarkították az eseményeket. Nem volt az a benyomás, hogy már megint egy olyan Japánt utánzó regény, ahol szerelem, gyász, és gyilkolás van. Akadt itt is halál, de ezt kompenzálta az, hogy itt nem a szerelemre koncentráltak első sorban. (azért valljuk be, elég sok könyvben van szerelmi szál, ami nélkül nem tudna továbbhaladni a történet...) Az író azt próbálta közölni, hogy ha hétszer esünk is el, nyolcszor is fel tudunk állni. Nagy bölcsességeket és igazságokat közölt, ami nem volt eltúlozva. Tipikusan az a japán ember szájából való mondat. És oda illett! Illetve a sztereotípiák is megjelentek Japánnal kapcsolatban. (cseresznyefa, teák, szaké, ninja, szamuráj, és a többi és a többi) De egyáltalán nem rossz hangvételben írtam. Sajnáltam, hogy vége lett, mert szívesen olvasgattam volna még, de a jó hír az, hogy nemsokára jön a második rész, amit már nagyon várok!
Ajánlás: Fiúknak és lányoknak egyaránt ajánlatos betekintést nyernie eme könyvbe, hiszen ha fiú vagy, kedvelni fogod a harcos jeleneteket, ha pedig lány vagy, akkor bepillantást nyerhetsz egy régi keleti kultúra világába, persze csak részben.
A könyv nálam egyébként 5/5 pontot kapott, mert egyszerűen imádtam! Chris Bradford f** yeah!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése